Minden, amit a székelyek meneteléséről tudni kell

A rendőrség és csendőrség közösen elvi beleegyezését adta a Székelyek Nagy Menetelésének megszervezéséhez – közölte kedden Ion Popa háromszéki rendőrparancsnok. A Székely Nemzeti Tanács pontokba szedve közzétette az október 27-i felvonulással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

A Kovászna megyei rendőrség nagy erőkkel készül a Székelyek Nagy Menetelésének vasárnapi biztosítására. Ion Popa háromszéki rendőrparancsnok keddi sajtótájékoztatóján elmondta: a felvonulás szervezőivel folyamatosan egyeztetnek, illetve a rendőrség és csendőrség közösen elvi beleegyezését adta a rendezvényhez.

Ebben az írásos dokumentumban feltételeket szabtak a szervezőknek: többek között azt kérték, hogy az 54 kilométeres élő láncot alkotó tömeg ne foglalja el a 11-es országutat, csupán az úttest mellett vonuljanak fel. Arra intik a résztvevőket, hogy ne keljenek át az úttesten, az ugyanis balesetveszélyes, illetve akadályozhatja a közúti forgalmat. Emiatt a menetelők az úttest jobb vagy bal oldalán vonulnak majd, annak függvényében, hogy a 12 gyülekezőhely éppen melyik oldalra esik.

A Kovászna megyei rendőrség arra kéri a tiltakozó akció résztvevőit, hogy ne utazzanak szekérrel, traktorral vagy teherautóval a helyszínre, használják személygépkocsikat illetve az autóbuszokat. Az aurtósok számára parkolóhelyeket jelölnek ki, és közlekedési rendőrök irányítják majd a parkolási rendet. Ion Popa elmondta: kidolgoztak egy tartalék forgatókönyvet is: ha a több ezres tiltakozó tömeg miatt Kökös és Bereck közti 54 kilométeres útvonalon elakad az autós forgalom, elterelik a járműveket, de remélik, erre nem kerül sor.

A Székely Nemzeti Tanács kedden pontokba szedve közzétette a Székelyek Nagy Menetelésével kapcsolatos, legfontosabb tudnivalókat:

1. Kinek, hová kell utazni?

A szervezők ajánlásokat fogalmaztak meg a résztvevők számára:

Bereck: Marosszékről Nyárád-mente, Kézdiszék

Lemhény: Udvarhelyszék, Kézdiszék

Nyujtód: Udvarhelyszék, Kézdiszék

Sárfalva: Udvarhelyszék, Kézdiszék 

Kézdivásárhely: Marosszék, Kézdiszék, Orbaiszék

Ikafalva, útelágazás: Marosszék, Kézdiszék

Csernáton: Marosszék, Kézdiszék

Dálnok: Sepsiszék, Orbaiszék

Maksa: Sepsiszék, Orbaiszék

Eresztevény: Bardóc-Miklósvárszék, Sepsiszék

Rétyi keresztút: Orbaiszék, Sepsiszék

Szentivánlaborfalva: Gyergyószék, Sepsiszék

Uzon: Csíkszék, Sepsiszék

Kökös: Csíkszék, Sepsiszék, Brassó és környéke

2. Háromszéki települések leosztása csomópontokra

Orbaiszék

Kézdivásárhely: Páva, Zabola, Petőfalva,

Maksa: Telek, Lécfalva,

Dálnok: Petőfalva, Tamásfalva, Szörcse, Nagyborosnyó, Kisborosnyó, Feldoboly, Cófalva, Várhegy

Réty: Zágon, Papolc, Kommandó, Kovászna, Csomakőrös, Páké, Barátos

Sepsiszék

Maksa: Zalán, Kálnok, Angyalos, Kőröspatak, Maksa, Étfalva-Zoltán, Gidófalva, Fotos-Martonos, Bodok, Sepsibükszád, Mikóújfalu, Málnás

Eresztevény: Eresztevény

Réty: Réty, Sepsiszentgyörgy, Oltszem, Árapatak, Árkos, Hídvég, Erősd

Szentivánlaborfalva: Szentivánlaborfalva, Komolló, Bita, Egerpatak, Szacsva

Uzon: Lisznyó, Bikfalva, Uzon, Mogyorós

Kökös: Aldoboly, Szotyor, Szentkirály, Kilyén, Illyefalva, Kökös

Kézdiszék

Bereck: Ojtoz, Kézdimartonos

Lemhény: Kézdiszentkereszt (Polyán), Bélafalva, Kurtapatak, Kézdicsomortán, Esztelnek, Almás

Nyújtód: Kézdiszentlélek, Kiskászon, Kézdiszárazpatak, Kővár

Sárfalva: Ozsdola, Hilib, Szentkatolna, Imecsfalva, Petőfalva

Kézdivásárhely:, Gelence, Haraly

Ikafalvi letérő: Torja, Futásfalva, Ikafalva

Csernáton: Márkosfalva, Martonfalva, Hatolyka

Bardóc-Miklósvárszék: minden település Eresztevénybe megy

3. Mennyit kell gyalogolni?

Legtöbb 2,5 kilométert majd ugyanannyit vissza, de csak azoknak, akik a menetoszlop élén haladnak. A menetoszlop végének ennél kevesebbet, eszményi esetben egyáltalán.

4. Hallgathatják-e mobiltelefonon az ünnepi műsort a résztvevők?

Senki ne használjon fülhallgatót, ez biztonsági szempontból sem jó, ne feledjük, hogy országúton megyünk! Kihangosítani sem jó a mobiltelefonos rádióadást, mert időbeli eltérés van a különböző eszközökkel vett adások között, ez hangzavart eredményez. URH sávval rendelkező táskarádiókat kell hozni, és azokat kihangosítani.

5. Mit hozzunk magunkkal?

Az előrejelzés szerint száraz, napos idő lesz, de azért esőre is legyünk felkészülve, legfeljebb az ernyőket, esőköpenyeket a buszban, autóban hagyjuk.

Arra kérjük a résztvevőket, hogy URH-sávval is rendelkező táskarádiókat hozzanak magukkal, és azokat az ökumenikus istentisztelet után kapcsolják be, állítsák az egyes gyülekezési pontokban is kihirdetett, alábbi frekvenciákra, és tegyék hallhatóvá a műsort az előttük, illetve mögöttük haladók számára is, hadd zengjen egyszerre 150.000 torokból a Kossuth nóta, és végül a himnuszaink 54 kilométeren!

Rádiófrekvenciák:

Sepsi Rádió: 98,5 FM

Sláger Rádió: 105,9 FM

Friss FM: 88, 88,7 FM

Siculus Rádió: 95 FM

Profi Rádió: 94 FM

A rádiók, a rendezvény egész ideje alatt szólnak, a menetoszlopok természetesen kapcsolódnak be a rádióadás által összehangolt éneklésbe. 

6. Mit ne hozzunk magunkkal?

Pártzászlókat, ideológia csoportok zászlóit és egyéb jelképeit. Fegyvert, szeszesitalt, kábítószert, egyenruhát! A Székely Nemzeti Tanács által megfogalmazott céltól idegen jelszavakat. Gyűlöletkeltő, uszító, mások személyiségi jogait sértő, a rendezvény méltóságával összeegyeztethetetlen feliratokat.

7. Mikor kell megérkezni?

Az ökumenikus istentisztetek 11,00-kor kezdődnek, de fel kell készülni a nagyszámú résztvevő miatt forgalmi dugókra, ezt figyelembe véve törekedjen mindenki arra, hogy 10,00 óra előtt lehetőleg a helyszínen legyen. Számítani lehet közúti ellenőrzésekre is, ezek a résztvevők biztonságát szolgálják!

8. Biztonságban lesznek-e a résztvevők?

A hatóságok akár nagyszámú jelenléte is a résztvevők biztonságát szolgálja, akárcsak a csendőrség által a helyszínen készített fényképek, vagy filmfelvételek! Megértéssel és együttműködve viszonyuljunk a hatóságokhoz, csendőrséghez, forgalomirányító, ellenőrzéseket végző forgalmi rendőrökhöz. Senkinek nincs oka félni tőlük, vagy gyanakodni. A szervezők részéről is lesznek rendfenntartók, akik sárgás-zöld mellényt fognak viselni, és akik közvetlen kapcsolatot tartanak a hatóságokkal.

9. Hol lehet a szervezőket elérni? 

A Székelyek Nagy Menetelése Facebook-csoport oldalán.  

10. Mennyi ideig tart a rendezvény?

11,00 órakor kezdődnek az ökumenikus istentiszteletek, misék, maga a menetelés a déli harangszóval kezdődik. A vonulás körülbelül másfél órát tart. Három óra körül mindenki hazaindul.

11. Honnan, hova kell vonulni? 

Az első kérdésnél felsorolt gyülekezési pontok mindegyikéből két-két menetoszlop indul a szomszédos gyülekezési pont irányába. Amikor a menetoszlopok találkoznak, megállnak, a köztük levő szervező telefonon jelzi a központi alkalmi stúdiónak a találkozás tényét, ezt a rádió bemondja. Be kell várni az utolsó két menetoszlop találkozását, ekkor hangzik el rendezvény üzenetét megfogalmazó kiáltvány, majd ezt követően a magyar és a székely himnusz. A rádió tehát nemcsak a tájékoztatást végzi, hanem össze is hangolja az 54 kilométeres távon zajló eseményt.

12. Az út melyik oldalán vonulunk?    

A hatóságokkal folytatott előzetes egyeztetés alapján, a Kököstől Bereck fele haladó jobb sávon vonulnak a menetoszlopok, függetlenül attól, hogy merrefelé tartanak. Azaz csak az egyik oldalát használjuk az útnak, így a találkozáskor is szabadon marad a másik közlekedési sáv!

13. Hol lehet parkolni?

Minden gyülekezési pontban lesznek a helyhatóságok által kijelölt parkolóhelyek, és a csendőrség, rendőrség irányítja a parkolók felé az autókat, autóbuszokat.

14. Mivel utazzunk?

Aki teheti, utazzon saját, lehetőleg tele járművel, és hagyja az autóbuszt azoknak, akiknek nincs erre lehetősége. Lesz különvonat, amelyre előre fel kell iratkozni, de lehet menetrendszerinti vonattal is utazni Uzonba, vagy Kökösre. 

Kimaradt?