Továbbra is magyarul szólalnak fel a tanácsosok Marosvásárhelyen

Nem egyedi alkalom volt a magyar nyelv használata a keddi tanácsülésen az RMDSZ-frakció részéről – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Peti András marosvásárhelyi  alpolgármester, az RMDSZ városi szervezetének elnöke és Haller Béla oktatásért felelős alelnök. Azt tervezik ugyanis, hogy a következőkben is magyarul szólalnak fel, majd lefordítják román nyelvre is a mondanivalójukat.

Peti András elmondta, alkotmány biztosította jog az anyanyelvhasználat, amellyel a marosvásárhelyi önkormányzat hol élt, hol nem élt. Magyarázata szerint korábban azért nem használták anyanyelvüket az RMDSZ-frakció tagjai, hogy gördülékenyebben haladjanak a tanácsülések. „Néha egy-egy ülés négy-öt órát is tart, nem akartuk továbbnyújtani a fordításokkal is” – fogalmazott Peti. A politikus szerint van ugyan saját tolmácsgépe a polgármesteri hivatalnak, ám a tolmács nem fordít megfelelően magyarból románra, ezért a képviselők jobban bíznak abban, amit ők mondanak el mindkét nyelven.

Haller Béla arról is beszámolt az újságíróknak, hogy szeptember 15-ig fel kellett volna kerülniük az oktatási intézményekre a kétnyelvű iskolanév-tábláknak. A költségvetésből erre a célra szántak pénzt, ám ez mégsem történt meg a mai napig sem, és magyarázat sem érkezett a hivataltól a késlekedés okairól.

A két politikus kitért a Lakó Péterfi Tünde ügyére is. Kifejtették: rendőri túlkapás volt, hogy a civil aktivistát 1500 lejre bírságolták a kétnyelvű árcédulák miatt. Azok ugyanis nem reklámok és nem is propaganda jellegűek, csupán segítségnyújtás az árusoknak, pótolva azt, amit a hivatalnak kellett volna megtennie. Ezen kívül Lakó nem idegeneknek osztogatta az árcédulákat, hanem olyanoknak, akiket ismert, akikkel kapcsolatban állt – magyarázták.

Az RMDSZ továbbra is kész segíteni a kétnyelvű megnevezéseket kezdeményező hölgynek, a Mikó Imre jogsegélyszolgálat rendelkezésére áll, amennyiben mégis elfogadná a támogatást – mondta Peti András.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?