Új polgári kezdeményezés megszövegezését javasolja az EMNP

Új kisebbségvédelmi polgári kezdeményezés megszövegezését javasolja az RMDSZ-nek az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), miután az Európai Bizottság (EB) elutasította a szövetség és partnerei polgári kezdeményezését.

Keddi közleménye szerint az EMNP "sajnálattal vette tudomásul", hogy idén júniusában, a dél-tiroli Brixenben átadták ugyan a saját kezdeményezésünk szövegét és az EB jogi szolgálatának negatív véleményezését, az RMDSZ szakértőinek nem sikerült olyan szövegváltozatot alkotniuk, amelyet elfogadhatónak nyilvánítanának Brüsszelben.

„A válasz indoklása önmagában sokatmondó. Bár az uniót megalapozó szerződések védik a nyelvi és kulturális sokszínűséget és tiltják a valamely nemzeti kisebbséghez való tartozás alapján történő hátrányos megkülönböztetést, mégsem alkotható európai jogszabály a fentebb említett értékek védelmében” – olvasható az állásfoglalásban.

A történtek után az EMNP felkéri Tőkés Lászlót, a KMAT elnökét, hogy hívja össze a Kárpát-medence magyar szervezeteinek vezetőit. Ugyanakkor a „magyar-magyar szolidaritás jegyében” felkérik az RMDSZ-t, hogy vizsgálja felül korábbi álláspontját, és vegyen részt a KMAT munkálatain egy közös európai polgári kezdeményezés megszövegezése érdekében.

Kapcsolódók

Kimaradt?