Az al-Kaidának toborzott tagokat egy Romániában tanuló tunéziai diák

Nemkívánatosnak nyilvánított csütörtökön a bukaresti táblabíróság egy Romániában tanuló tunéziai diákot, akit azzal gyanúsít a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), hogy szélsőséges, terrorista nézeteket terjesztett és az al-Kaida terrorszervezetnek toborzott híveket - közölte a Mediafax hírügynökség.

A gyanúsítottat tavaly óta figyeli a SRI, és arra jutott, hogy a dzsihád (a szent háború) eszméit terjeszti az interneten, házi készítésű pokolgépekről szóló leírásokkal és videókkal rendelkezik, és kódolt üzeneteket vált külföldi "terrorista elemekkel" - mutatott rá Sorin Sava, a SRI szóvivője.

A SRI javaslata alapján az ügyészség nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva szerdán kérte a diák kiutasítását. A táblabíróság csütörtökön a törvényben előírt maximális időtartamra, 15 évre nemkívánatosnak minősítette a gyanúsítottat Romániában, akit őrizetbe vettek és átadtak a bevándorlási hatóságoknak, hogy távolítsák el az országból.

A 2002-ben elfogadott 194-es számú sürgősségi kormányrendelet szerint öttől tizenöt évig terjedő időtartamra nemkívánatosnak nyilvánítható az, aki a nemzetbiztonságot, illetve a közrendet veszélyeztető tevékenységet folytatott, vagy megalapozottan gyanúsítható, hogy szándékában áll ilyen tevékenységet folytatni.

E jogszabály alapján kezdeményezte több román politikus múlt héten a Jobbik elnökének nemkívánatossá nyilvánítását, miután Vona Gábor egy székelyföldi fórumon egyebek mellett kijelentette: nem fognak lemondani arról, hogy "egyszer minden magyar egy hazában éljen". Hozzátette, ha a magyar érdek csak konfliktus vállalásával képviselhető, akkor a konfliktust is vállalni kell.

Kimaradt?