Ponta megvonná a „kommunista pribékek” nyugdíját

Megvonná a romániai kommunista hatalom elnyomó gépezetéhez tartozó személyek nyugdíját Victor Ponta miniszterelnök, aki jogi megoldást kért az igazságügyi minisztertől a kérdés rendezésére.

A szociáldemokrata miniszterelnök a kormány szerdai ülésén jelentette ki, hogy egyetért a kommunista pribékek öregségi járandóságának a megvonásával, de ezt csak törvényes keretek között tehetik meg. Ponta arra kérte az igazságügyi minisztert, hogy a román alkotmánybírósággal és a legfelső bírósággal is konzultáljon az ügyben.

Mint mondta, "jogi segítséget" jelentene a kormánynak, ha az ügyészség eljárást indítana a szóban forgó személyek ellen. „Felelősséget vállalok a kormány nevében, hogy felfüggesztjük a kommunista pribékek nyugdíjának folyósítását, ha az ügyészség büntetőjogi vizsgálatot indít ellenük, egészen addig, amíg a per lezárul" - jelentette ki a miniszterelnök. Hozzátette, hogy az érintettek vélhetően beperelik a kormányt, ezért van szükség a megfelelő jogi eszköz megtalálására.

Ponta utalt politikai ellenfelére, Traian Basescu államfőre is, aki 2006-ban elítélte a kommunizmust. A miniszterelnök szerint azok, akik elítélték a kommunizmust, az akkori hatalom pribékjeit békén hagyták, és ez utóbbiak most nagyon jól élnek. „Mi, akik fiatalok voltunk 1989-ben, nem voltunk tagjai az akkori rendszernek, ezért meghozhatjuk ezt az intézkedést” - érvelt Victor Ponta. 

A miniszterelnök már egy keddi televíziós műsorban is állást foglalt a kérdésben, és kijelentette, a kormány vállalja annak kockázatát, hogy csökkentse a kommunista pribékek nyugdíját.

Július végén a katonai ügyészségen tett feljelentést a kommunista múlt tanulmányozásával foglalkozó román kormányzati intézmény egy volt börtönparancsnok ellen, akinek parancsára kutatók szerint 1956 és 1963 között számos politikai foglyot kegyetlenül megkínoztak.

Alexandru Visinescu a hírhedt Ramnicu Sarat-i börtönt irányította, ahol gyakorlatilag minden politikai foglyot testi és lelki kínzásnak vetettek alá utasításai alapján - állítják kutatók. A román média szerint Visinescu öregségi járandósága csaknem a hatszorosa a romániai átlagnyugdíjnak.

 

Kimaradt?