Régiók: Traian Băsescu is támadta Tőkés Lászlót

A miniszterelnök és más román politikusok után az államfő is támadta Tőkés László európai parlamenti képviselőt a tusnádfürdői szabadegyetemen elhangzott kijelentései miatt. Traian Băsescut a kormány régiósítási terveiről és a romániai magyar politikusok ellenszegüléséről is kérdezte hétfőn este a Digi24 riportere.

„A hetven százalékos parlamenti többségnek túl kellett volna lépnie a magyar politikusok és – elnézést, amiért így fogalmazok – ennek a nevetséges embernek a felfuvalkodottságán, aki védhatalmat kér Erdély fölé” – utalt arra az államfő, hogy Tőkés Tusványoson arra kérte Orbán Viktor kormányfőt: Magyarország vállaljon védhatalmi státust Erdély felett.

Băsescu az erdélyi magyar politikusok által kért Székelyföld régió kialakításával kapcsolatban ismét arról beszélt: a Hargita megyei településeknek ugyanakkora autonómia jár, mint Caracalnak és Konstancának. „Nem hozhatunk létre országot az országon belül, ezt a magyar politikusoknak meg kell érteniük” – fogalmazott.

Az államfő egyébként úgy véli: a Szociál-Liberális Szövetség (USL) képtelen lesz véghezvinni régiósítási terveit. „Ez az óriási hetven százalékos parlamenti többség megmutatta korlátait. Ez a többség képtelen a fejlődés útjára állítani Romániát” – jelentette ki.

Kapcsolódók

Kimaradt?