Nem tudtak dönteni, csak vitázni a CFR Marfă ügyében

Nem született döntés a román államvasút teherszállító részlegének (CFR Marfă) privatizációjáról a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) pénteki ülésén, így folytatódik a Traian Băsescu államfő és a kormány közötti politikai vita.

Az államelnököt, a miniszterelnököt, titkosszolgálati vezetőket és másokat tömörítő grémium pénteki rendkívüli tanácskozását Băsescu hívta össze. Ennek napirendjén a vasúti vállalat privatizációja szerepelt, miután az elmúlt hetekben éles politikai vita alakult ki az államelnök és a kormány között.

Băsescu kételyeit fejezte ki a vállalat privatizációjának sikerességét illetően, a kormány pedig a CSAT áldását kérte a magánosításra, amit Băsescu, a védelmi tanács elnöke hevesen ellenzett, mondván, hogy ez nem tartozik a tanács hatáskörébe. Az elnöki hivatal pénteken kiadott közleménye szerint a CSAT nem fogadott el újabb határozatot a témában.

A védelmi tanács februárban már engedélyezte az állami vállalat többségi részvénycsomagjának eladását. Ennek megfelelően a kormány lebonyolította a versenytárgyalást, amit a Grupul Feroviar Roman (GFR) magánvállalat nyert meg. A kormány a múlt héten elfogadta a privatizációról szóló szerződést, amit még nem írtak alá a felek, és ezt követően fordult a CSAT-hoz. Ponta korábban kijelentette, hogy amennyiben a védelmi tanács nem dönt szeptember 23-ig, a privatizáció meghiúsul.

Băsescu úgy véli, hogy a CSAT belekeverésével Ponta menekülni akar a privatizáció esetleges kudarcának a felelőssége elől. Az államfő szerint ugyanis a Gruia Stoica üzletember birtokában lévő GFR nem elég tőkeerős ahhoz, hogy korszerűsítse az állami vállalatot. Ponta szerint Băsescu nem kedveli a román üzletembereket.

Az eltérő pártállású Băsescu és Ponta közötti viszony az elmúlt hetekben több kérdés kapcsán is szemmel láthatóan megromlott, miután a "politikai társbérletük" néhány hónapig olajozottan működött.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?