Ököllel támadt az újságírókra a kommunista börtönparancsnok

Ököllel támadt kedd délután a sajtósokra Alexandru Vișinescu, a hírhedt Râmnicu Sărat-i börtön volt igazgatója, amikor azzal a hírrel szembesítették, hogy a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) emberölés gyanújával feljelentést tett ellene a bukaresti katonai ügyészségen.

A 88 éves féri korát meghazudtoló fürgeséggel kergette el az utcán maga mellől az újságírókat, káromkodott, kiabált. „Nem én vagyok a felelős. Volt nekem is egy tisztségem. Mit akartok tőlem?” – kérdezett vissza a PRO Tv riportereinek.

Vișinescu 1956 és 1963 között irányította a Râmnicu Sărat-i börtönt, ahol gyakorlatilag minden politikai foglyot testi és lelki kínzásnak vetettek alá a börtönparancsnok utasításai alapján – közölte az IICCMER ügyvezető elnöke. Adrian Muraru hozzátette, az IICCMER több száz bizonyítékot adott át a katonai ügyészségnek arról, hogy a politikai foglyok embertelen bánásmódot szenvedtek el: rendszeresen verték és éheztetették őket, megtagadták tőlük a gyógykezelést. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?