Andrei Margát félig már leváltották az ICR éléről

FRISSÍTÉS: Lemondott a Román Kulturális Intézet éléről hétfő délután Andrei Marga, miután a szenátus külügyi és kulturális szakbizottsága délelőtti együttes ülésén 11-4 arányban megszavazta a leváltását. A filozófus nem várta meg a felsőház plénumának döntését.

A hivatalos indoklás szerint a kolozsvári filozófusnak azért kell távoznia tisztségéből, mert a szenátus nem kapta meg az ICR-től a 2012-es tevékenységének pénzügyi adatait. A kulturális szakbizottság tagja, Georgică Severin szenátor szerint a kért dokumentumok helyett a felsőház csupán a 2013-as első negyedévi adatokat kapta meg.

A gandul.info-nak adott hétfői interjúban Andrei Marga azzal védekezett, hogy az ICR tevékenységét a Külügyminisztérium jelentősen megnehezíti. Az igazgató szerint a szociáldemokrata Titus Corlățean vezette tárca késve adja meg az intézmény megfelelő működéséhez szükséges jóváhagyásokat. Példaként felidézte, hogy a német fél már jó ideje belegyezett a nürnbergi román kulturális intézet létrehozásába, ám a román külügy ezt még nem engedélyezte.

Mint megírtuk, a miniszterelnök egy múlt heti kormányülésen bírálta az ICR-t. A román sajtó már akkor arról cikkezett, hogy Andrei Marga napjai az intézmény élén meg vannak számlálva.

Kapcsolódók

Kimaradt?