Fejér László Ödön szenátorjelölt: motivál a közösségemért végzett munka (X)

Fejér László Ödön parlamenti képviselőként és szenátorként aktívabban jelen van a közéletben, ám a közösségért végzett munkája nem ekkor kezdődött. Vállalkozóként is azt vallotta, hogy közösségünk sem várhat tétlenül, hanem kezünkbe kell vegyük sorsunkat. Interjú.

Mi inspirálja, mi készteti arra, hogy folytassa a közéleti pályáját?

Köszönöm, hogy a közélet kifejezést használta, mert ebben rejlik a válaszom is. Korábban vállalkozóként tevékenykedtem, de akkor is úgy gondoltam, hogy kötelességem támogatni a közösségemet, hiszen ez a közeg formált engem és felnőttként nekem vissza kell adnom valamit, építenem kell közösségünket.

Rendkívül aktív szenátorként, ahogy az volt vállalkozóként is. Van elegendő ideje megállni, kikapcsolódni?

Ha az ember jól szervezi idejét, akkor mindig belefér egy kis kikapcsolódás, egy kis lazítás. Sőt, kell is, így lehet elkerülni a kiégést. Nekünk a családi biciklizés jelenti a feltöltődés, talán nincs is olyan hely Felső-Háromszéken, ahol feleségemmel ne jártuk volna meg magunkat kétkeréken. Sok időt töltök gyerekeimmel, most büszke nagyapa is vagyok, a velük való találkozás is mindig feltölt.

Szenátorként mire a legbüszkébb?

Egyértelműen arra, hogy szerepet vállaltam a Kézdi Tejszövetkezet megalapításában. Ez ma már több száz gazdának biztosít megélhetést. Kézdivásárhelyen hárommillió eurós beruházásból tejfeldolgozót építünk, országos értékesítő-hálózatot hozunk létre, nemzetközi minőség-védjegy projektet indítunk. Én kezdeményeztem és szívügyemnek is tekintem a kantai minorita-rendház felújítását. Hamarosan el is készül. Böjte atya hoz létre központot benne, fiatalok fognak benne lakni és szakmát tanulni. Nagyon örülök, hogy ennek a csodálatos műemléknek a rendeltetése jövőbe mutató lesz, hiszen vissza kell adni a szakképzésnek, a kétkezi munkának a becsületét.

Milyen tervei vannak a következő mandátumra?

Az RMDSZ kezdeményezésére olyan metropolisz-törvény született, amely lehetővé teszi a municípiumok számára is, hogy 30 km-es körzetben fejlesztési övezeteket hozzanak létre. Ez azért fontos, mert így a Kézdivásárhely körzetében levő települések is a várossal azonos ritmusban fejlődhetnek, erre 2021-től sok uniós pénz is lesz, csak meg kell pályázni. A kézdiszéki fejlesztési régióhoz tartozna Orbaiszék is, majd Sepsiszentgyörgy övezetével összekapcsolódva 300 km-es kerékpárút-hálózatot szeretnénk kiépíteni, amely a Kovászna megyei turisztikai látványosságokat érintve, átszeli a megyét. Ez az egyik kiemelt célom, ezért fogok dolgozni.

December 6-án tartják a választásokat. Miért fontos, hogy minél több erdélyi magyar részt vegyen és éljen szavazati jogával?

A nehéz helyzet lehetőség is számunkra: ha a románok lesznek azok, akik távol maradnak, akkor mi arányunkon és erőnkön felül tudunk teljesíteni. Erre mutattak jó példát idén a vajdasági és kárpátaljai magyarok. Az erdélyi magyar politikai szervezetek félretették a vitákat és összefogtak egy közös cél érdekében. Ezekben a nehéz időkben nem is lehet másképp. Most a magyar embereken a sor: nekik is össze kell fogniuk. A magyar összefogás annyit ér, ahány magyar szavazat támogatja azt. Ha nem megyünk szavazni, az összefogás mit sem ér: papíron marad csupán, annak a valóságban sem értéke, sem ereje. Ezért a romániai magyar emberek szavazata most túlmutat a decemberi választásokon: egyértelműen üzeni, hogy szükség van az összefogásra, hogy ebben az országban senki ne dönthessen rólunk, nélkülünk!

Comandat de UDMR, Editat de Fundatia Progress, cod AEP 13200002

Kapcsolódók

Kimaradt?