Szilveszter Szabolcsot választották meg Kézdivásárhely alpolgármesterének

Szilveszter Szabolcs tanácsos kapta az egyöntetű bizalmat a titkos szavazáson, így csütörtöktől ő tölti be Kézdivásárhely alpolgármesteri tisztségét a 2020–2024-es mandátum alatt.

„Megtiszteltetés számomra, hogy a tanácstagok mindannyian úgy gondolják, hogy nekem kell elvállalnom ezt a feladatot. Nagy lendülettel és optimistán állok hozzá minden elém gördülő feladathoz. Az önkormányzat munkáját szeretném átláthatóbbá tenni a polgárok számára, megismertetni velük a folyamatokat, bevonni őket a döntéshozatalba, egyszóval nyitottabbá tenni a hivatal működését” – mondta az alpolgármester székfoglaló beszédében.

Szilveszter Szabolcs az elmúlt négy évben helyi tanácsosi tisztségét töltött be az önkormányzatban. Több projekt elindítása is az ő nevéhez fűződik a céhes városban. Összesen négy határozattervezetet terjesztett elő 2016 és 2020 közt, többek között a hibabejelentő és a részvételi költségvetés online felületének a létrehozása is az ő javaslatára valósult meg. A kézdivásárhelyi borvízforrás körül kiépült Fortyogó Piknik ötletgazdája is ő volt, valamint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem által szervezett Ezüst Akadémia elnevezésű előadássorozat meghonosításának is ő volt a kezdeményezője.  

„Nagyon örülök annak, hogy a városatyák Szilveszter Szabolcsnak szavaztak bizalmat, jó döntés volt. Az elmúlt négy évben is összhangban tudtunk együtt dolgozni, sokat segített a városnak főleg a víz- és csatornahálózatot érintő problémák feltérképezésében, de most, hogy betölti az alpolgármesteri tisztséget, még inkább megbeszélhetek vele olyan felmerülő gondokat, amelyekre együtt hatékonyabban megoldást találunk” – mondta Bokor Tibor polgármester.

Szilveszter Szabolcs környezetmérnök, az energetikai tudományok (Power Engineering) doktora, valamint mérnöki tanácsadó és cégtulajdonos. Környezetmérnöki diplomáját a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának Biomérnöki tanszékén szerezte 2008-ban. Az egyetemet befejező évben a Bukaresti Műszaki Egyetem Hidraulika és Környezetmérnöki Intézet doktori iskola diákja volt, ahol biológiai szennyvíztisztítás témakörben szerzett PhD-fokozatot, majd a PhD befejeztével tanársegédként tevékenykedett. 2014-től egyetemi adjunktusi pozícióban dolgozik a Sapientia csíkszeredai karának Biomérnöki Tanszékén.

Tizenkét éves szakmai tapasztalatszerzése alatt 16 angol nyelvű szakcikknek volt a társszerzője. A Sapientia egyetemen környezettechnológiai tárgyakat oktat, az Erasmus+ keretén belül Budapesten (ELTE) és Veszprémben (Pannon Egyetem), valamint 2018-ban vendégoktató volt a Dél-Afrikai Köztársaságban, Fokváros CPUT egyetemén.

Akadémiai tevékenységei mellett számos ipari megbízatásban dolgozik szennyvíztisztítás és más környezeti-biotechnológiai területeken. A Magyar Tudományos Akadémia köztestületének külső, valamint más szakmai szervezetek tagja (EMT, ARM), továbbá a Román Környezeti Egyesület (Asociaţia Română de Mediu – ARM) vezetőtanács tagja.

Kétszer is megkapta a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem által hirdetett Fiatal határon túli magyar oktatói ösztöndíjat (2017, 2018) és a Marie Curie MSCA kutatási pályázat Seal of Excelence (2018) díját. Számos angol nyelvű szakmai folyóiratnál elbírálói tevékenységet folytat.

Kapcsolódók

Kimaradt?