Kelemen Hunor: nem az RMDSZ-en fog múlni, lesz-e magyar összefogás

Az RMDSZ a 2016-os parlamenti választáson is megteremtette a magyar összefogást, ez most sem rajta fog múlni - jelentette ki Kelemen Hunor szerdán Bukarestben, miután a szövetség iktatta a jelöltállításhoz szükséges támogató aláírásokat a központi választási bizottságnál (BEC).

Az RMDSZ elnöke azt mondta: fontos, hogy legyen párbeszéd, magyar összefogás, ezért kész meghallgatni a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) javaslatait, a jelöltállítással kapcsolatos végső döntést pedig az önkormányzati választásokon elért eredmények figyelembe vételével legkésőbb október 20-ig kell meghozniuk.

Kelemen Hunor arra reagált, hogy pénteken az Erdélyi Magyar Szövetségbe (EMSZ) tömörült két kisebb párt, az MPP és az EMNP elnöke együttműködést ajánlott az RMDSZ-nek a közelgő parlamenti választásokra. Négy évvel korábban az MPP két politikusa jutott képviselői mandátumhoz az RMDSZ jelöltlistáján a két politikai alakulat közti megállapodás alapján.

Az RMDSZ elnöke leszögezte: az EMSZ jogi entitásként még nem létezik, ezért külön-külön hívta tárgyalni az MPP-t és EMNP-t, de ők úgy döntöttek, hogy együtt jönnek. Hozzátette: az induláshoz szükséges feltételek megteremtéshez - az aláírások összegyűjtéséhez - az RMDSZ nem kapott segítséget sem az MPP-től, sem az EMNP-től. "Dolgoztunk helyettük is, meghallgatjuk az igényeiket és eldöntjük, hogy hogyan tudunk továbblépni" - mondta Kelemen Hunor.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?