Nemzeti összetartozás napja: megemlékezések Erdélyben

Több erdélyi településen tartottak megemlékező rendezvényeket a nemzeti összetartozás napján.

Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban szerveztek ünnepséget a nemzeti összetartozás napján, ahol helybeli és magyarországi diákok mutattak be irodalmi-zenés műsort. Ezt követően az Erzsébet parkban lévő volt országzászló helyén tartották meg a trianoni megemlékezést, amelyen hagyományosan valamennyi politikai szervezet képviselője beszédet mondott.

Antal Árpád, sepsiszentgyörgyi polgármester a Székely Nemzeti Múzeumban megszervezett rendezvény megnyitóján rámutatott: június 4-e gyásznap az erdélyi magyaroknak, hiszen a trianoni döntés következményeként elveszítették a hazájukat. „Próbálnak elküldeni minket Mongóliába vagy Magyarországra, holott nem vagyunk bevándorlók, nem azért élünk Romániában, mert egy elmaradott országból menekülve idejöttünk. Mi a szülőföldünkön maradtunk, a határok jöttek-mentek a fejünk felett.”

Antal Árpád szerint  könnyebb lenne a romániai magyarság helyzete, ha betartották volna az 1918. december elsejei gyulafehérvári ígéreteket. „Akkor lesz Székelyföld és Erdély a mienk, ha a következő években jól politizálunk, jó diplomatáink lesznek, és több gyerekünk lesz, mint más nemzeteknek” –mutatott rá Antal Árpád.

Az ünnepi műsort követően a történelmi magyar egyházak templomainak harangzúgásával kezdődött a trianoni megemlékezés az Erzsébet parkban, ahol Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke hangsúlyozta: Magyarország nem mondott le  a székelységről, az országházán most is lobog a székely zászló, bizonyságul annak, hogy az anyaország felelősséget visel az elszakított nemzetrészekért.

A megemlékezésen felszólaltak az Erdélyi Magyar Ifjak, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Szervezet, az MPP, az EMNP és az RMDSZ képviselői. Imát mondott Incze Zsolt a Sepsi-református Egyházmegye esperese. A rendezvény helyszínén a szervezők felhúztak egy 2 méteres székely zászlót, amely a következőkben ott is marad.

Tamási Áron szülőfalujában három éve emelték Erdély első Trianon emlékművét. Az emlékműnél tartott idei ünnepségen a Tamási Áron Művelődési Egyesület meghívására Dörner György a budapesti Újszínház igazgatója is részt vett, aki szavalatával tette ünnepélyessé a rendezvényt.

 "Ha nem vagyunk őszinték magunkkal Trianon kapcsán, az egész életünk hazuggá válik. Trianon az igazodási pont, ehhez képest kell építeni a jelent, a jövőt" - nyilatkozott az MTI-nek az esemény kapcsán Dörner György. Azt is hozzátette, a nemzeti összetartozás napja csak ráirányítja a figyelmet az összetartozásra, ami az év valamennyi napján természetes kell hogy legyen.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezetei Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem panteonjában elhelyezett Trianon-emléktáblánál tartott megemlékezést. 

Kapcsolódók

Kimaradt?