Egyik szemük sír, a másik nevet a Fehér megyei magyaroknak

Az önkormányzati választásokon az RMDSZ Fehér megyében a kitűzött célok nagy részét megvalósította, azonban fájó pontja is van az eredményeknek: nem sikerült megszerezni Magyarlapád polgármesteri székét, és húsz év után még mindig nem jutottak be a megyei önkormányzatba. Az RMDSZ megtartotta viszont Torockó községet, ahol további jelentős fejlesztésekben gondolkodnak.

Mivel a Fehér Megyei Tanácsba ezúttal sem jutott be RMDSZ-es tanácsos, a helyi önkormányzatok szintjére fektetik a hangsúlyt – tájékoztatta a Maszolt Ladányi Árpád Csaba, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének elnöke.

Sikeres volt a mozgósítás

Mint megtudtuk, a szervezetnek három célja volt a választások előtt: az egyik az, hogy három községben megszerezzék a polgármesteri tisztséget: Torockón, Magyarlapádon és Székelykocsárdon. A második az, hogy növeljék a mandátumok számát az önkormányzatokban, és a harmadik pedig, hogy húsz év után ismét szerezzenek mandátumot a megyei tanácsoban.  

Ezeket a célokat részben sikerült megvalósítani: Székelykocsárdon és Torockón megszerezték a polgármesteri tisztséget, utóbbi esetében három képviselővel többen foglalnak majd helyet az önkormányzati testületben, így a magyar jelöltek abszolút többségben vannak. A Fehér megyei magyarság legerősebb településén a jövőben erősítenék a kulturális életet, az új RMDSZ-es polgármesterrel, Deák Székely Szilárddal az élen. Első lépésként megújul például a kultúrotthon.

Külön sikerként könyvelik el továbbá, hogy Kocsárdon a négy évvel ezelőtti választásokhoz viszonyítva sokkal nagyobb arányú szavazatszerzésnek köszönhetően foglalhatja el újra a polgármesteri széket Csegezi Edit Zsuzsanna. Győzelme azt jelenti, hogy sok román szavazatot is sikerült begyűjtenie.

Magyarlapádról Ladányi Árpád Csaba kifejtette: a nyertes nemzeti liberális párti jelölt mintegy 300 szavazattal szerzett többet, mint Hari Attila István RMDSZ-jelölt. Ebben a községben az volt az RMDSZ hátránya, hogy a többi román pártra nem sokan voksoltak, így gyakorlatilag a jelenlegi liberális párti polgármester, illetve Hari Attila István között oszlottak meg a szavazatok. A helyi tanácsban öt magyar képviselő foglal majd helyet a korábbi hárommal szemben, ez viszont egyértelmű siker az RMDSZ számára.

Nagyenyeden – annak ellenére, hogy nem indított az RMDSZ polgármesterjelöltet – Lőrincz Helga alpolgármester továbbra is sikeresen működik együtt a liberális párti Oana Badea polgármesterrel, a város magyar vonatkozásban is sokat fejlődött az elmúlt időszakban. Ladányi Árpád Csaba, hangsúlyozta, hogy Fehér megyében a nők mindig is kiemelt szerepet töltöttek be az RMDSZ-ben. Itt megemlítette, hogy Felvinc községben új tanácsosi mandátumot nyert egy hölgy.

„A mozgósítás elég jól sikerült más településeken is, sőt jóval nagyobb arányban szavaztak a magyar emberek idén, mint négy évvel ezelőtt. Ennek is köszönhető, hogy az önkormányzati testületekben sehol sem csökkent az RMDSZ-es képviselők száma az előző ciklushoz képest” – mutatott rá Ladányi.

A megyei tanács továbbra is magyar képviselet nélkül marad

Fájó azonban számukra, hogy a Fehér Megyei Tanácsba nem jutott be magyar jelölt, mivel az RMDSZ listája nem szerezte meg a bejutáshoz szükséges szavazatok öt százalékát, csupán négy és felet – így fél százalékon csúszott el a bejutás.

Ladányi Árpád Csaba szerint ez azért is elkeserítő, mert a bejutáshoz szükséges választási együtthatót – amelyet a szavazatok teljes számának az összes jelöltre történő leosztása alapján számolnak ki – teljesítette az RMDSZ. Hozzátette, ebből kiindulva a helyhatósági választásokat szabályozó törvény módosításának előterjesztését fontolgatják. A Fehér megyei RMDSZ elnöke ugyanis nem tartja igazságosnak ezt a rendszert, annál is inkább, hogy a független jelölteknek nem kell teljesíteniük a választási együttható és a minimális szavaztok egyidejű megszerzésének kritériumait.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?