Óvott az EMSZ: a regionális pártok is állíthatnak urnabiztosokat

Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) óvása nyomán a regionális pártok is állíthatnak urnabiztosokat a vasárnapi helyhatósági választásokon – jelentette be Csomortányi István, az EMSZ társelnöke keddi kolozsvári sajtótájékoztatóján.

A politikus elmondta: a Központi Választási Iiroda (BEC) korábban olyan szabályozást fogadott el, amely szerint a parlamenti képviselettel nem rendelkező EMSZ az önkormányzati választásokon nem állíthatott volna urnabiztosokat még olyan településeken sem, amelyeket jelenleg a szövetséget alkotó pártok valamelyikéhez tartozó polgármester vezet. A diszkriminatívnak tartott szabályozást az EMSZ és más regionális pártok óvása nyomán hétfőn módosította a BEC.

Csomortányi István üdvözölte a döntést, mely – szerinte – a választások tisztaságának megőrzését segíti elő. Úgy értelmezte, ezzel az EMSZ azt bizonyította, hogy a bukaresti hivatalokban is képes megküzdeni a magyar érdekek érvényesítéséért.

Csomortányi pozitívnak ítélte az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) politikai szövetségével létrehozott EMSZ választási kampányát. Kijelentette: a közel száz polgármesterjelöltjük, és 2200 képviselőjelöltjük a helyi célokról beszélt a kampányban.

Arra is kitért, hogy a kampányt megelőzően az RMDSZ-szel is tárgyalni szerettek volna az összefogásról, a nagyobbik magyar politikai szervezet azonban elzárkózott ettől. Így az EMSZ egyoldalúan mondott le a jelöltállításról, vagy vonta vissza a jelöltjeit azokon a helyeken, ahol két magyar jelölt indulása veszélyeztette volna a magyar közösség céljainak elérését. E helyszínek sorában többek között Marosvásárhelyt és Szatmárnémetit, Maros és Szatmár megyét említette. A politikus megállapította: ma Erdélyben több olyan település és megye is van, ahol az EMSZ jelöltjeinek vagy az EMSZ által támogatott függetleneknek a sikere hozhatja el a magyar közösség sikerét. Ezek sorában Marosvásárhelyt, Barótot és Székelykeresztúrt említette.

Külön kitért Nagyváradra és Bihar megyére, ahol szerinte abban az esetben lehet magyar alpolgármester vagy magyar tanácselnök-helyettes, ha pártja képviselői bejutnak a két önkormányzati testületbe. Ezt azzal magyarázta, hogy Biharban a Nemzeti Liberális Párt (PNL) a választási verseny abszolút esélyese, mellyel az EMSZ az elmúlt években jó kapcsolatokat épített ki, jelöltjeik helyenként együtt kampányoltak. Az RMDSZ Biharban a szociáldemokraták szövetségesének számít, ezért a szövetség és a PNL kapcsolatai elmérgesedtek. Kijelentette: az erdélyi magyarok érdekei ellen szól, aki az önkormányzati választásokon is a nagyobbik magyar erőt megjelenítő RMDSZ „monopóliumépítését erőlteti".

Toró T. Tibor, az EMNP ügyvezető alelnöke szerint az erdélyi magyar egypártrendszer erőltetése felgyorsítja azt a folyamatot, hogy az RMDSZ-ből kiábrándult magyarok más pártokban keressék a boldogulást. Úgy vélte „két darabban kell egyben tartani az erdélyi magyar szavazótábort, úgy, hogy a két darab időnként egymásra találjon". Szerinte a parlamenti választások idején elengedhetetlen az összefogás, de az önkormányzati választásokon visszatetsző lenne az egypártrendszer, hiszen az erdélyi magyarok háromnegyede olyan településen él, amelyen többséget alkot.

Kapcsolódók

Kimaradt?