Kelemen Hunor: sem a választásokat, sem a tanévkezdést nem kell elhalasztani

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök úgy véli, hogy sem a választásokat, sem a tanévkezdést nem kell elhalasztani a jelenlegi járványhelyzetben. A politikus leszögezte: mindig lesznek kockázatok, amelyeket azonban csökkenteni lehetne, ha a kormány „azt tenné, amit kell”.

Az Agerpres hírügynökségnek adott, szombaton megjelent interjúban Kelemen Hunort többek között a választások megszervezéséről és a választási kampányról kérdezték. Az RMDSZ elnöke elmondta, bár a kampány nem a megszokott körülmények között zajlik, mindenkinek alkalmazkodnia kell, védelmezni kell egymást, és odafigyeléssel ez sikerül. A kampány inkább az online térbe tevődött át, és a hangsúly a kisebb csoportokkal való találkozásokon van, amely emberközelibb párbeszédet tesz lehetővé, és ez szerinte jó.

Kelemen rámutatott, hogy az RMDSZ már június és július folyamán is javasolta a kormánynak, hogy növelje a szavazókörzetek számát, hogy a zsúfoltságot elkerüljék, de ez nem történt meg. Véleménye szerint azonban a voksolás ilyen körülmények között sem jár nagyobb kockázattal, mint például a vásárlás , ha a hatóságok és az emberek betartják a szavazás napján is a megfelelő egészségügyi óvintézkedéseket.

Az online oktatás nem megoldás

A tanévkezdésről kifejtette, szerinte jobb lett volna, ha valakinek februárban-márciusban eszébe jut, hogy a 2019-2020-as tanévet lerövidítse, mivel úgysem lehetett hónapokig iskolába menni, és elkezdeni az új tanévet szeptember elsején. Rámutatott, a kormánynak hat hónapja volt az új tanév előkészítésére. Úgy tűnik azonban, hogy az Orban-kabinet áthárította a döntési felelősséget a helyi hatóságokra. „Ennyire magas fokú vágyakozás a helyi autonómia iránt 30 éve nem volt tapasztalható kormányszinten” – jelentette ki.

„Meggyőződésem, hogy a tanintézmények nagy többsége képes lesz a helyzet adta körülmények között a normalitás keretei között megnyitni az új tanévet” - szögezte le Kelemen, hozzátéve, hogy az ő kislánya is most kezdi a nulladik osztályt, és látja, milyen erőfeszítéseket tesz az iskola, a tanítónő, a szülők, hogy minden rendben legyen.

Az RMDSZ-elnök szerint az online tanítás nem megoldás, nem csak azért, mert a romániai tanügyi rendszer nincs felkészülve rá, nincs meg a szükséges infrastruktúra, hanem azért is, mert a gyerekeknek szocializációra van szükségük, arra, hogy közösségben legyenek.

Rareş Bogdan őrültségeket mond

A helyhatósági választásokról Kelemen kifejtette, hogy ha az RMDSZ megszerez körülbelül 200 polgármesteri tisztséget és négy megyei tanácselnöki tisztséget, azt jó eredménynek könyvelik majd el. Kérdésre válaszolva kifejtette, az RMDSZ nyitott az önkormányzati többségek kialakítására irányuló politikai szövetségekre is a választások után.

Kifejtette még, hogy az RMDSZ olyan választási projektekkel áll elő, amellyel nem csak a magyar közösséget, hanem a románokat is megszólítja, mivel a lényeg a fejlődés, az ország és a történelmi régiók kiegyensúlyozott fejlesztése, az infrastruktúra fejlesztése. Ennek érdekében a Szövetség több városban - így Szatmárnémetiben, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában is - román nyelven is kampányol.

Véleménye szerint a helyhatósági választások kampányában eltűnik az a nemzeti vehemencia, ami például a parlamenti választások kampányát jellemzi. „A helyhatósági választásokon még Paşcannak is vannak magyar nyelvű kampányanyagai, mivel meg akarja szólítani a magyar választókat is. A PNL-ről nem is beszélve. Bár Rareş Bogdan, és elnézést kérek, hogy őt említem itt, tehát a PNL egyik politikusa őrült dolgokat mond, de vannak magyar jelöltjeik, és rengeteg kampányanyaguk magyar nyelven. Tehát esetükben a nemzeti üzenet nem passzol a helyi valóságokhoz” - mondta Kelemen.

Iohannis nem kért elnézést

Arra a kérdésre, hogy Klaus Iohannis államelnök elnézést kérte-e az RMDSZ-től - amint azt a szövetség követelte - a márciusi magyarellenes, „ionopot chivanoc, PSD” kezdetű nyilatkozatát követően, amikor azt mondta, hogy a PSD ki akarja árusítani Erdélyt, Kelemen leszögezte, hogy utoljára márciusban beszélt az államelnökkel, és azóta sem hallott tőle bocsánatkérést.

„Az a nyilatkozat elfogadhatatlan volt, mivel semmi alapja nem volt 'az Erdélyt ellopják' riogatásnak. Az is elfogadhatatlan, hogy csúfot űzött a magyar nyelvből. (...) Elhintette a gyűlölet eme csíráját, amikor semmi szükség nem lett volna erre, amikor az embereket más dolgok foglalkoztatták. Megértem, hogy el akarod vonni a figyelmet 'saját kormányod csodálatos' eredményeiről, de nem ilyen dolgokkal. Románia elnökeként nem vívhatsz politikai harcot ilyen témákkal. (...) Március óta nem beszéltem Iohannis elnökkel. És bocsánatkérést sem hallottam tőle” - nyomatékosította az RMDSZ elnöke.

Kapcsolódók

Kimaradt?