Blöffölve nyert négy éve Gálfi Székelyudvarhelyen vagy csőbe húzták az ígéretekkel?

Szász Jenő szakemberei Gálfi Árpád akarata ellenére „csempésztek” be a 2016-os kampánykiadványaiba olyan ígéreteket, amelyeket ő nem vállalt magára – véli négy évvel megválasztása után Székelyudvarhely polgármestere. Nem egyszer azonban korábbi nyilatkozataiban Gálfi Árpád önmagát cáfolja. 

Tartozom egy vallomással... – néhány hete ezzel a címmel harangozta be Gálfi Árpád azt a kiadványt, amelyben elmeséli, hogy miket és miként élte meg az elmúlt néhány évet. A könyvecske végül Tartozom egy beszámolóval... címmel jelent meg a hivatalos választási kampány első napján. Az elmúlt négy évben a helyi, erdélyi és az anyaországi sajtó meglehetősen sokat cikkezett az udvarhelyi polgármesterrel kapcsolatos sokat vitatott ügyekről, a kiadvány ugyanezen ügyek Gálfi-féle verzióját mutatja be az olvasónak, amelyben konkrét említést tesz a négy évvel ezelőtti ígéreteiről is. 

Mit ígért Gálfi?

Gálfi Árpád 2016-ban többek között olyan ígéretekkel kérte a szavazók bizalmát, mint a városi közlekedés megújítása, vagyis a belváros tehermentesítése, a vasútvonal városon áthaladó részének autóúttá való átalakítása, új vasútállomás építése, az észak-nyugati terelőút terveinek elkészítése, lakónegyedekben parkolóházak építése, új parkolóhelyek kialakítása, kerékpárutak kiépítése a városban és környékén, ingyenes tömegközlekedés a 65 éven felülieknek.

Otthonteremtés itthon címmel ösztöndíjprogram által (diákok havi ötszáz lejes juttatásban való részesítése, diplomázás után biztos munkahely) 1000 új munkahely teremtése is az ígéretek között szerepelt, a fürdők fejlesztése, a városi strand korszerűsítése, bővítése, élményfürdővé való fejlesztése, a város összes tömbházának felújítása (500 új munkahely teremtése) és évi 10-15 millió euró költségvetésen kívüli beruházási pénzt is remélt behozni a városba. 

Az augusztus 28-án megjelent Tartozom egy beszámolóval... című füzetecskében Gálfi Árpád megjegyzi, hogy az első „elgondolkodtató jelek” már a 2016-os helyhatósági választás kampányában jelentkeztek: „... amikor az itthoni csapatunk összeállított a Szász Jenő által küldött szakemberek számára egy-egy írott tartalmat a kiadványainkhoz, szórólapjainkhoz, és azzal kellett szembesülnöm, hogy a már készen kinyomtatott anyagokon más tartalom szerepel az ígéreteink egyes fejezeténél.”

Gálfi azt vallja, tisztában voltak a tömbházszigetelések óriási kihívásával, ezért eredetileg nem is ígérték az összes leszigetelését. „Ezzel ellentétben a már kész nyomtatványon úgy jelent meg, hogy minden tömbházat le fogunk szigetelni feltételek nélkül” – olvasható a kiadványban.

A polgármester azonban annak idején felvállalta ezeket az ügyeket. Négy nappal a választások előtt Hőszigetelési program címmel hét fényképet töltött fel saját Facebook-oldalára, amelyhez ugyanazt a szöveget mellékelte, amelyet – állítása szerint – Szász Jenő szakemberei az ő akarata ellenére „csempésztek” korábban a kampányújságába. „A város összes tömbházát felújítjuk a 4 évre szóló hőszigetelési programunk szerint. Ezzel több mint 7000 lakás kerül felújításra és több száz új munkahely is létrejön. Ha lehet jobban, váltsunk jobbra!” – olvasható most is a polgármester közösségi oldalán megjelent bejegyzésben.

Mennyi az annyi?

A néhány napja megjelent füzetecskében Gálfi kitér a behozott, évi 15-20 millió eurós beruházási pénzekkel kapcsolatos ígéretére is. Ezzel kapcsolatosan azt állítja, hogy ő ezt nem egy, hanem négy évre értette.

„Ezt le is írtuk, de a nyomtatott kampányanyagot látva azzal kellett szembesüljünk, hogy ezt valakik módosították, és a mi nevünkben olyan ígéretek köszöntek vissza a nyomtatvány oldaláról, hogy mi nem a négy év alatt, hanem évente fogunk 15-20 millió eurót hozni a városnak. Így szebben hangzott, de az is tudta, aki leírta, és azok is tudták, akik olvasták, hogy ez majdnem lehetetlen lenne” – olvasható Gálfi beszámolójában. Ennek ellenére négy évvel ezelőtt Gálfi Árpád alkalmatlannak nevezte a korábbi városvezetést, és a Bunta által behozott évi 2,5-3,5 millió eurót „borzasztóan kevésnek” nevezte.

A négy évvel ezelőtti kampányújságban megjelent kétoldalas interjúban azonban Gálfi Árpád ráerősít arra, amiről most azt mondja: tudta, hogy lehetetlen (ugyanebben az anyagban említette egyébként, megfontolja, hogy Arros Orsolyát javasolja az alpolgármesteri tisztségre). „Egy Udvarhely erejével és lehetőségeivel rendelkező városnak a városvezető évente legalább 10-15 millió euró külső, költségvetésen kívüli beruházási pénzt kellene előteremtenie” – mondta az interjúban, a „Honnan?” kérdésre pedig így folytatja: „Bukarestből, Budapestről, a brüsszeli uniós forrásokból, a befektetési piacokról, a nagyvilág minden sarkából. Térdig le kell járnia a lábát a városvezetőnek és dolgoznia kellene azért, hogy városát beruházási forrásokhoz juttassa.”

„Kérjék számon rajtam!”

A négy évvel ezelőtti kampányújságában Gálfi Árpád a „Biztos benne, hogy a jövőben évi 10-15 millió eurónyi új beruházási pénzt tud szerezni Udvarhelynek?” kérdésre így válaszolt: „Igen, mert ismerem az udvarhelyiek, az udvarhelyi munkaadók és munkavállalók erejét, ismerem a város gazdasági lehetőségeit. (…) Tudom, hogy sokaknak ez ma még hihetetlenül hangzik, de ez hamarosan így lesz. (…) Kérjék számon rajtam ezeket a mondatokat négy év múlva, üljenek le a Városháza előtti parkban, számolják majd ki éves átlagban az új beruházási pénzeket, és azonnal látni fogják, hogy jól dolgoztam polgármesterként vagy sem. Biztonságot, rendet és fejlődést biztosítunk Udvarhelynek.”

Bár Gálfi Árpád részben megvalósíthatatlan ígéretekre építette akkori kampányát – amelyektől most részben elhatárolódik –, megválasztása után is ráerősített ezekre. „Bízom abban, hogy közösen, együtt, a feltett célokat el fogjuk érni” – nyilatkozta a győzelem estjén a Gondűző vendéglőben„Tetteket ígértünk, ennek mentén pedig cselekszünk” – mondta a sajtónak 2016. július 19-én, mi több, a székfoglaló beszédében is a kampányújságban olvasható ígéretét ismételte meg: „Biztonságot, rendet és fejlődést biztosítunk Udvarhelynek. Ezt tűztük a zászlónkra és ebből jottányit sem fogunk engedni.” 

"Válts jobbra! Hazugság helyett hitelesség!" – volt a négy évvel ezelőtti kampány egyik jelszava, megválasztása után pedig azt írták, hogy azért győztek, mert sikerült mindvégig „a leghiggadtabb, legemberibb, legőszintébb kommunikációt folytatniuk, semmilyen takargatni valójuk nem volt, így nem kellett mentegetőzniük sem”. 

Visszaköszön a múlt

Szász Jenő még Székelyudvarhely polgármestereként fogalmazta meg azt a gondolatot, hogy „nincs egyéni boldogulás a közösség boldogulása, felemelkedése nélkül”. 2016. június 5-én, a választási győzelem estéjén Gálfi Árpád a következőket mondta: „...azt tűztük ki zászlónkra, amit annak idején a Magyar Polgári Párt meghirdetett, hogy nincs egyéni boldogulás a közösség boldogulása nélkül”. A néhány napja megjelent Tartozom egy beszámolóval... című kiadvány utolsó oldalán pedig Pál Dénes POL-tanácsosjelölt üzenetét olvashatjuk: „...azokkal tudnak az elveim társulni, akik tudják és vallják, hogy nincs egyéni érvényesülés, a közösség érvényesülése nélkül.”

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?