Visszaléptette Szatmár megyei tanácselnökjelöltjét az EMSZ az RMDSZ-es pályázó javára

A hagyományos magyar–sváb összefogás mellett az Erdélyi Magyar Szövetség (az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt választási szövetsége) is visszalépteti Szatmár megyei tanácselnökjelöltjét az újrázó, RMDSZ-es Pataki Csaba javára. Az önkormányzati elnöki tisztségért folyó harc jelen állás szerint tisztán etnikai lesz, Pataki mindeddig egyetlen kihívója a magyarellenességéről ismert, nemzeti liberális párti (PNL-s) Adrian Cozma.

Tisztelik a „svábmagyar” identitást

Aláírta a már hagyományosnak mondható együttműködési paktumot az RMDSZ és a Német Demokrata Fórum Szatmár megyei szervezete, s ahogy az elmúlt évtizedekben, idén is közös listán vágnak neki a helyhatósági választásoknak.

„Az NDF megyei tanácsosjelöltjei az RMDSZ-listán szerepelnek, helyi szinten pedig – értelemszerűen – a helyi szervezetek döntik, el, hogyan működnek együtt: például Szatmárnémetiben és Nagykárolyban közös listát állítanak” – magyarázta Pataki Csaba, a Szatmár megyei RMDSZ elnöke s egyben tanácselnökjelöltje.

Szerinte az együttműködés sikerét nemcsak az bizonyítja, hogy az elmúlt 30 évben támogatták egymást a szervezetek, hanem az is, hogy tanácselnöki mandátuma elmúlt négy évében jelentősen fejlődött Szatmár megye, igazolva, hogy „ez nem a nagyobb és a kisebb testvér közötti egyezség, hanem egy olyan paktum, melyből mindkét fél, s ezáltal az egész szatmári közösség csak nyer”.

„De a megye fejlesztésénél is fontosabb talán, hogy tiszteljük egymás identitását és soha nem akartuk, nem akarjuk őket úgymond beolvasztani – erre kérnek garanciát négyévente, s ezt most is megkapták, hiszen soha nem akartuk a svábmagyar emberek identitását kettészakítani, választás elé állítani. Nagyon sok konzultációt folytattunk az NDF-fel az együttműködési szerződés megkötése előtt, áttekintettük a lassan hátunk mögött hagyott négy évet. Az egymás iránti bizalom nem rendült meg, pedig mások, kívülről folyamatosan bomlasztani akarták és akarják az egységet, többek között a különböző román pártok, »jobbnál jobb« ajánlatokkal, de a három évtizede meglévő bizalmat nem tudták lerombolni” – mondta Pataki Csaba.

Magyar–magyar összefogás

Bár az Erdélyi Magyar Szövetség augusztus 7-i sajtótájékoztatóján bemutatta megyei tanácselnökjelöltjét a nagykárolyi Pop Zoltán Károly személyében, később úgy döntöttek, visszaléptetik jelöltjüket Pataki Csaba javára – az EMSZ megyei tanácsosi jelöltlistája azonban megmarad.

Szatmárban egyébként a Magyar Polgári Párt égisze alatt, pontosabban annak listáin fog megméretkezni az EMSZ minden jelöltje – viszont látva az elmúlt napokban a román pártok tárgyalásait egy közös jelölt indítása kapcsán, az EMSZ úgy döntött, nem kockáztatja azt, hogy a szatmári magyarság elveszítse a tanácselnöki tisztséget, ezért hosszas megfontolást követően visszaléptette jelöltjét.

 

„Nagyon örvendünk annak, hogy a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt alkotta Erdélyi Magyar Szövetség a következő négy évben is az RMDSZ csapatával karöltve akarja fejleszteni a megyét, hiszen már bebizonyosodott: együtt jó munkát tudunk végezni. Az elmúlt négy évben pártbeli hovatartozástól függetlenül támogattam az MPP színeiben mandátumot nyert polgármesterek településeit, mert mi nem teszünk különbséget, minden települést fejleszteni akarunk nemzeti hovatartozástól és pártszíntől függetlenül, és ez a továbbiakban is így lesz” — nyomatékosította Pataki Csaba tanácselnök.

Az Erdélyi Magyar Szövetség ugyanakkor saját tanácsosi listáját megtartja abban a reményben, hogy tanácsosai elegendő szavazatot gyűjtenek ahhoz, hogy a szövetséget képviseljék a következő négy évben Szatmár megye közgyűlésében.

A „zöld pestisező” Adrian Cozma

Ugyan van még pár nap a jelölésiktatás határidejéig, augusztus 18-ig, jelen állás szerint Szatmár megyében csak ketten szállnak harcba a tanácselnöki tisztségért, ami azt is jelenti, hogy etnikai alapú szavazás várható – annál is inkább, mivel a PNL szatmárnémeti szervezetének elnökéről, Adrian Cozmáról köztudott, hogy nem igazán szimpatizál a magyar közösséggel, mondhatni meglepő módon, ugyanis édesanyja magyar nemzetiségű. De persze az ilyesmi soha nem áll távol a politika színpadától, elég csak az ex-tanácselnök Adrian Ştefet említeni, aki mandátuma elején a multikulti jegyében még büszkén hangoztatta félmagyar származását, hogy aztán később s főleg a választások elvesztését követően annál sovinisztább kirohanásai legyenek.

Adrian Cozma pálfordulása már sokkal hamarabb megkezdődött, de például legutóbb a Realitatea televízió egyik adásában a műsorvezetővel együtt olyan lelkesen uszított a magyar közösség, a magyar vezetőség és általában a „zöld pestis”, azaz az RMDSZ ellen, hogy az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) a műsorban elhangzottak miatt 20 ezer lejre büntette az adót.

De pálfordulásnak minősíthető az is, hogy most tanácselnök szeretne lenni – ugyanis bár hosszú ideig megyei tanácsos volt, közben folyton a szatmárnémeti polgármesteri tisztséggel „szemezett”, s ennek okán mondvacsinált indokokkal jó párszor nekiment a jelenlegi városvezetésnek és Kereskényi Gábor RMDSZ-es polgármesternek.

Cozma tanácselnöki jelölése alaposan felborította a rendet a PNL szatmári szervezeténél, ugyanis a legtöbb politikai alakulat íratlan szabálya szerint a megyeközpont polgármesteri tisztségéért a városi szervezet, míg a tanácselnöki tisztségért a megyei szervezet elnöke száll harcba. De így most fordult a kocka, s a nemzeti liberálisok szatmárnémeti polgármesterjelöltje Adrian Albu alpolgármester kell(ene), hogy legyen – ő azonban nemigen kapkod a lehetőség után, egyrészt, mert tudja, hogy igencsak kevés esélye van a tisztség megszerzésére, másrészt, mert nem szívesen rúgná fel a politikailag örök atipikus Szatmárban kialakított s eléggé jól működő PNL–RMDSZ „koalíciót”.

Kapcsolódók

Kimaradt?