Bemutatta csíkszeredai polgármester-jelöltjét az Erdélyi Magyar Szövetség

A csíkszredai Mikó-vár előtt tartott keddi sajtótájékoztatója keretében jelentette be az Erdélyi Magyar Szövetség, hogy Tőke Ervint fogja polgármester-jelöltként indítani a szeptember 27-i önkormányzati választásokon a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt együttműködésével létrejött koalíció.

„Az új magyar együttműködést alapítottuk meg az Erdélyi Magyar Szövetséggel és ebben szeretnénk kiteljesíteni azt a munkát, amit elképzeltünk és célul tűztünk ki magunknak. Erre közösségi igény is volt, és nem utolsó sorban: az a szándék, amelyet közösen fogalmaztunk meg, nem mondott egymásnak ellent” – emelte ki felvezetőjében Mezei János, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) társelnöke. Mezei ezt követően bejelentette, hogy az EMSZ színeiben Tőke Ervin Csíkszereda, Péter Lukács pedig Csíkcsicsó polgármesteri székéért száll harcba az őszi önkormányzati választásokon.

A politikus saját megyei elnök-jelöltsége kapcsán kifejtette: úgy érzi, szükség van a változásra Hargita megye tanácsának élén. „Új szellemet és új lendületet kellene adni, a korrektség, a komolyság és az egymásra épülő fejlesztések terén. Ezért vállaltam ezt a feladatot és ezért indulok ezen a választáson. (…) Olyan jövőképet szeretnénk felállítani Hargita megyében, ahol mindenki jól és biztonságban érzi magát. Nem nézhetjük azt, hogy folyamatosan elszakítanak Hargita megye területeiből, hogy egyre beljebb tolódnak az idegen megyék határai és elveszítjük azon természeti kincseinket, amelyekkel mostanig büszkélkedhettünk és magunkénak tudhattunk” – mondta.

Ritka az összefogás

Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke, az EMSZ társelnöke kiemelte: a Kárpát-medencében, külhoni területeken „igen ritka” az, hogy magyar pártok egymásra találjanak, inkább a szétszakadás a jellemző. „Azt gondoljuk, hogy az Erdélyi Magyar Szövetség létrehozásával valóban létrejött az a keret, amely az új magyar egység megteremtéséhez szükséges. Ezért is öröm számunkra, hogy a 2016-os esztendőhöz képest, az akkori önkormányzati választáshoz viszonyítva több jelölttel tudunk megmérkőzni. Számos olyan független jelölt is igazolt a sorainkba, aki egyébként ezt nem tette volna meg. Erősebb csapatokkal, komolyabb tanácsosi listákkal tudunk nekivágni az előttünk álló önkormányzati választásoknak” – mondta el Csomortányi. A politikus közölte: a jelöltállítás folyamata a tervezett ütemben zajlik, a szabályozás által megszabott határidő előtt a jelöltállítási folyamatot az EMSZ be fogja fejezni.

A csíkszeredai születésű Tőke Ervin fogja képviselni a szövetséget polgármester-jelöltként Csíkszeredában a szeptemberi választásokon. A jelenlegi önkormányzati képviselő elmondta: csíkszeredaiként félti a hargitai megyeszékhelyet Bukarest növekvő befolyásától és attól, hogy a város „különböző érdekcsoportok zsákmánya lesz”.

„Úgy gondolom, ebben a városban mindenkinek érvényesülnie kell és az a cél, hogy ez egy szabad székely város legyen, ahol minden egyes polgár világnézeti kérdésektől függetlenül megkapja azt a lehetőséget, hogy fejlődhessen, haladhasson” – jelentette ki Tőke Ervin. A politikus szerint Csíkszereda egyik legnagyobb problémája, Székelyföld többi településéhez hasonlóan, a kivándorlás, amelyet csak úgy lehet megakadályozni, ha olyan környezetet teremtenek a vezetői, „ahová jó hazajönni,ahol érdemes jövőt építeni, ahol stabil lábakon áll a magyar jövő”.

Péter Lukács az MPP színeiben nyert polgármesteri mandátumot 2016-ban Csíkcsicsóban, most az EMSZ színeiben szeretne „újrázni”. A községvezető kiemelte:2016-ban a felcsíki községben már megvalósult az MPP és az EMNP együttműködése. „Viszonylag jó eredményt értünk el akkor, azóta is megmaradt a kapcsolat és végig partnerei voltunk egymásnak” emelte ki Péter Lukács.

(Borítókép: a szerző felvétele)

Kapcsolódók

Kimaradt?