PSD: az államfő a parlament felhatalmazása nélkül ne tárgyaljon az uniós költségvetésről


-A A+

Klaus Iohannis államfő kérjen parlementi felhatalmazást, ha folytatódnak az Európai Unió (EU) költségvetésével kapcsolatos tárgyalások - mondta vasárnap esti sajtóértekezletén Mircea Romaşcanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivője.

Meglátása szerint az ügy sokkal fontosabb annál, hogy a döntést "egy magánszemély hozza meg, még akkor is, ha ez történetesen Románia államfője". Mint arról már korábban beszámoltunk, múlt héten az uniós állam- és kormányfők megállapodásra jutottak a helyreállítási alappal és az uniós költségvetéssel kapcsolatban. Az egyeztetések az Európai Parlamentben folytatódnak

Mircea Romaşcanu úgy véli, a megállapodás előtt úgy volt, hogy Románia 85 milliárd eurót kap, aztán a "sikeres tárgyalásokkal" adtak 80 milliárdot. Voltak olyan országok, amelyeknek csökkentették a befizetésüket, 14 ország pedig pluszban kapott kohéziós alapokat, de "Románia nincs köztük, mert Iohannis semmit sem tárgyalt ez ügyben".

Romaşcanu szerint, "ha lebontjuk a 80 milliárd eurót, akkor kiderül, hogy 46,3 milliárd az az összeg, amit az ország amúgy is kapott volna a 2021-2027-es költségvetésben, 16,8 milliárd vissza nem térítendő támogatás, 17 milliárd feltételekhez kötött kölcsön". Ha tekintetbe vesszük, hogy a következő hét évben Románia bruttó hazai össztermékének nagyjából 1,4%-át kell hozzájárulásként befizetnie a közös európai kincstárba, akkor "valójában 40 milliárd euróval maradunk" - számolta ki Romaşcanu. 

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X