Karanténtörvény: felfüggesztették a szenátus ülését, de délután folytathatják a vitát

Felfüggesztették csütörtök délben a szenátus ülését, amelynek napirendjén a koronavírus-járványhelyzetben és biológiai veszély esetén alkalmazandó karanténtörvény megvitatása és megszavazása szerepelt.

Robert Cazanciuc felsőházi elnök bejelentette: a csütörtöktől rendkívüli ülésszakon lévő szenátus plenáris ülésének első napirendi pontja a képviselőház által már jóváhagyott karanténtörvény megvitatása lett volna, ám a jogi bizottság az ülés kezdetéig nem véglegesítette jelentését (holott korábban cikkelyenként megszavazta a tervezetet). A vitát, amelyen részt vesz Ludovic Orban miniszterelnök is, várhatóan csütörtök délután kezdik el.

A kormányfő korábban a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetőségi ülését követően kifejtette, hogy a karanténtörvény elfogadásához nincs szükség a Gazdasági és Társadalmi Tanács (CES) jóváhagyására. „Nem látom be, milyen okkal halaszthatnák el a parlamenti szavazást” – nyilatkozta Orban, de később szembesülhetett azzal, hogy az ülés abbamaradt.

A kormányfő emlékeztetett: a kabinet az alkotmánybíróság vonatkozó döntése után, amely „fegyvertelenül” hagyta a hatóságokat a koronavírus elleni harcban, „nagyon gyorsan” elfogadta a karanténtörvény tervezetét, amelyhez nem kötelező, csak konzultatív jellegű a CES jóváhagyása.

A tervezetet a múlt pénteken kezdte tárgyalni a felsőház, miután korábban elfogadta a képviselőház. Kedden a jogi bizottság körülbelül 11 órát dolgozott több fordulóban, mind nyilvános, mind informális módon. Az ülésen részt vett Nelu Tătaru egészségügyi és Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter, valamint Raed Arafat, a katasztrófavédelem vezetője. Szerdán újabb tízórás vita következett, ami alatt véglegesítették a cikkelyek szövegét. A szenátorok töröltek minden olyan előírást, amely a fertőzött személyek javainak vesztegzár alá helyezéséről szólt.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?