RMDSZ-tervezet: szeptember 27-én legyenek a helyhatósági választások

Törvénytervezet iktatott hétfőn a parlamentben az RMDSZ, amely értelmében szeptember 27-én szervezhetnék meg a helyhatósági választásokat – jelentette be az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője, Cseke Attila.

Mint ismert, a járványügyi helyzet miatt elhalasztották a helyhatósági választásokat, amikor a parlament az önkormányzati mandátumok meghosszabbítása mellett döntött. „A mandátumok meghosszabbítása kapcsán is a törvényhozó testület javaslata bizonyult helyesnek a kormány kezdeményezésével szemben, illetve a választások dátumáról is a parlamentnek kell döntenie, ezért iktattuk ma, a két frakcióvezető aláírásával ellátott RMDSZ-es törvénykezdeményezést” – mutatott rá Cseke Attila.

„A jelenlegi helyzetre való tekintettel úgy gondoljuk, széleskörű politikai konszenzusra van szükség a választások dátumát illetően. Minden olyan politikai szervezet támogatására számítunk, amely az RMDSZ által javasolt dátum mellett foglalt állást az elmúlt időszakban”– tette hozzá a szövetség szenátora.

A tervezet a két ház szavazatát és az államelnöki kihirdetést követően léphet érvénybe. Mivel a kormánynak a tervezet hatályba lépésétől számítva 5 nap áll majd rendelkezésére ahhoz, hogy a szükséges ütemtervet, költségvetést és szervezési szabályokat kidolgozza és elfogadja, az RMDSZ azt kérte, hogy a tervezetről sürgősségi eljárásban tárgyaljon a parlament, így legkésőbb július 15-ig érvénybe léphet.

Korábban törvénytervezetet dolgozott ki az Állandó Választási Hatóság is az önkormányzati választásokról, és szintén szeptember 27-ét javasolja a szavazás időpontjának.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?