Orban: a mai napig nincs lezárva a bányászjárás ügye

Ludovic Orban kormányfő szombaton felhívást intézett az ügyészekhez és bírákhoz, hogy derítsék ki végre az igazságot a június 13-15-ei bányászjárás ügyében, mert az még mindig nincs lezárva.

„Június 13-án a Ion Iliescu vezette kommunista rezsim, miután megnyerte Vakok vasárnapján (ünnepnap az ortodox liturgiában – szerk. megj.) a választásokat, úgy döntött, hogy egy nevetséges megjátszás nyomán először a rendfenntartó erők, majd a bányászok segítségét kérte a fiatalok, értelmiségiek, az antikommunista meggyőződésű és szabadságot hirdető emberek eltiportatására. Június 13-a után pedig gyilkosságok, hihetetlen brutalitású jelenetek, ügyészi eljárások következtek, ártatlan fiatalokat vertek össze vagy a bányászok, vagy a rendfenntartó erők” – mondta a miniszterelnök a bukaresti Universităţii-téren, ahol részt vett az 1990. június 13-15-ei bányászjárás évfordulóján tartott megemlékező rendezvényen.

Hozzátette: „A Bányászjárás ügye a mai napig sincs lezárva, a vétkeseket nem büntették meg. Felszólítást intézek az ügyészekhez és bírákhoz, hogy legalább most, 30 év után kezeljék úgy ezt az ügyet, ahogyan azt kezelni kell, derítsék ki az igazságot, büntessék meg a vétkeseket”. 

A Bányászjárások Áldozatainak Egyesülete is a büntetőper felgöngyölítését kéri

A Bányászjárások Áldozatainak Egyesülete (AVMR) a bányászjárás ügyében indított büntetőper felgöngyölítését, a vétkesek megbüntetését, az áldozatok kártérítését követeli, jelentette ki Mihail Eugen Chiţu, a 30 éve történt események egyik áldozata szombaton.

„A bányászjárás egyik áldozata, az AVMR alapító tagja vagyok. A bányászjárás a hatalmon levő párt, a Nemzeti Megmentési Front (FSN) akciója volt, elnöke, Ion Iliescu elrendelte a bányászok Bukarestbe való hívását, mivel gyűltek az aláírások a Temesvári Kiáltvány 8. pontjának (amely kimondta: „a választási törvény tiltsa el a jelöltetés jogától három egymást követő törvényhozási ciklusra a volt kommunista aktivistákat és a volt állambiztonsági tiszteket, (...) foglalja külön paragrafusba, miszerint volt kommunista aktivisták nem pályázhatnak Románia elnöki tisztségére” - szerk. megj.) jóváhagyása érdekében. Idejöttünk, hogy megemlékezzünk a politikai osztály által valaha tett legcsúnyább gesztusról, amely legalább 40 évre visszavetette Romániát az időben” – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Chiţu, aki a I.L. Caragiale Nemzeti Színház előtt álló feszületnél helyezett el egy koszorút az AVMR több tagjával közösen. 

Chiţu elmesélte, mint verték meg a bányászok, bár ártatlan volt. „A bányászok kegyetlenül megvertek, mozdonyszerelő segéd voltam, munkából jöttem és az Északi-pályaudvaron megtudtam, hogy feleségem nem ért haza, ezért odasiettem, hogy kimenekítsem a tömegből. Szerencsétlenségemre, egy idős nő rám mutatott és azt mondta: Verjék meg, mert én láttam a televizíóban. Nem volt időm arra sem, hogy elhúzzam a villámzárat a táskámon, hogy előszedjem az irataimat, és hogy lássák a táskában levő munkaruhámat, amelyekből kiderült volna, hogy nem lehettem az, akit ő a televizíóban látott. Miután kegyetlenül megvertek, elhelyeztek az Universităţii-tér szökőkútjában. Amikor magamhoz tértem, jöttek mások és elvittek a rendőrségre, miután pedig ott is megvertek, elvittek Măgurelére. Ott is megvertek” – emlékezett vissza Chiţu a történtekre.

(Címlapfotó forrása: archív felvétel/Transindex)

Kapcsolódók

Kimaradt?