Orban a veszélyhelyzet meghosszabbításáról: ha a parlament elutasítja, újabb fertőzési hullám jöhet

Ha a parlament elutasítja a veszélyhelyzet meghosszabbítására vonatkozó jogszabálytervezetet, „nagyon nagy” lesz egy újabb fertőzési hullám megjelenésének a veszélye, mivel a hatóságok hiányában lesznek azoknak a törvényes eszközöknek, amelyekkel a szabályok betartását biztosíthatják – jelentette ki pénteken Ludovic Orban miniszterelnök.

„Meggyőződésem, hogy az állampolgárok képviselői a parlamentben még gondolkoznak ezen egy kicsit. A veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló döntés nem politikai döntés, ezt az ország közegészségügyi helyzetét figyelembe véve kell meghozni” – mondta.

A kormányfő szerint a meghosszabbítás mellett szakemberek, orvosok, járványügyi és közegészségügyi szakértők érvelnek, mivel a veszélyhelyzet lehetővé teszi mind a központi, mind a helyi hatóságoknak, hogy bizonyos szabályok betartását elrendeljék az emberek egészségének és életének védelme érdekében.

Hangsúlyozta, a kormány számára az időszak meghosszabbítása elengedhetetlen annak érdekében, hogy az intézkedések betartását biztosítani tudja.

(Nyitóképen: Ludovic Orban miniszterelnök | Fotó: gov.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?