Önkormányzat-barátabbá teszik az Állami Számvevőszéket

A számvevőszék működését szabályozó előírásokat módosítja az a tervezet, amelyről döntő házként szavazott ma a szenátus plénuma. Az RMDSZ által megfogalmazott módosítás értelmében ezentúl az önkormányzatoknak, állami intézményeknek esélyük lesz kijavítani az észlelt rendellenességeket, még mielőtt büntetőeljárást indítanának ellenük – jelentette be Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor.

Antal Lóránt szenátor, a felsőház gazdasági bizottságának tagja hozzátette: a szövetség által javasolt másik fontos módosítás értelmében a számvevőszék éves jelentésében feltünteti a gyakori, hasonló eseteket, és javaslatokat fogalmaz meg annak érdekében, hogy szabályszerűen bonyolíthassa minden közintézmény a közpénzből finanszírozott beszerzéseket és befektetéseket.

„A számvevőszék sokszor ellenségként tekintett az önkormányzatokra. Az új törvénnyel meg akarjuk ezt változtatni, a cél a közpénz szabályos elköltése, nem az önkormányzatok működésének ellehetetlenítése kell legyen. Az új szabályozásnak köszönhetően az eligazítás, a szakmai együttműködés is része lesz a számvevőszék és az intézmények közötti kapcsolatnak” – nyilatkozta Antal Lóránt, majd hozzátette: az önkormányzatok egyszeri alkalommal véleményezést kérhetnek az ellenőrző intézménytől a közbeszerzési folyamat beindítása előtt, elkerülve ezáltal az utólagos büntetést.

A tervezet továbbá azt is előírja, hogy az uniós gyakorlathoz hasonlóan az intézmény igazgatóinak mandátuma legtöbb 8 évre szólhat, a fellebbezéseket pedig nem bonyolíthatja ugyanaz a személy, aki az eredeti rendellenességet észlelte és a büntetést kirótta.

A tervezet az államelnöki kihirdetést követően léphet érvénybe.

(Nyitókép: A számvevőszék épülete Bukarestben | Fotó: curteadeconturi.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?