FRISSÍTVE - Tervezetet nyújtott be a parlamentbe a PNL a honatyák különnyugdíjának eltörléséről


-A A+



FRISSÍTVE - Törvénytervezetet nyújtott be a parlamentbe a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselőházi frakcióvezetője a képviselők és szenátorok különnyugdíjának eltörléséről.

Florin Roman szerint a jogszabályjavaslatot az alkotmánybíróság vonatkozó határozata előírásainak szem előtt tartásával szövegezték meg. "Tervezetünk szem előtt tartja az alkotmánybíróságnak a témával kapcsolatos valamennyi észrevételét. Szerintünk nem lesz okuk elutasítani vagy alkotmányellenesnek minősíteni" - nyomatékosította.

Roman reményét fejezte ki, hogy a parlament gyorsított eljárásban fogadja majd el a tervezetet, mivel valamennyi "nagy párt" a képviselők és szenátorok különnyugdíjának eltörlése mellett foglalt állást.

A taláros testület már 2010-ben is megakadályozta a bírák és ügyészek szolgálati nyugdíjának eltörlését. A törvénytervezet januári megszavazása előtt több képviselő is aggályát fejezte ki, hogy a szerzett jogok eltörlése alkotmányellenesnek fog bizonyulni, a plénum azonban elvetette a tervezet szakbizottsági újratárgyalását, hogy a képviselők mielőbb elfogadhassák a „szemtelenül magas” különnyugdíjak – egy részének – eltörléséről szóló törvényt.

FRISSÍTÉS: Haszontalan kezdeményezésnek minősítette hétfőn Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke PNL eljárástát, arra hivatkozva, hogy az USR már benyújtott egy jogszabálytervezetet különnyugdíjak eltörléséről. BArna szerint a PNL halasztásra játszik, hisz a tervezetüknek is be kellene járnia jogalkotási folyamat azon szakaszait, amelyen az USR projektje már rég átment.

"Szociáldemokrata és liberális kollégák, meg szeretnék hallgatni a románokat, és el szeretnék törölni a különnyugdíjakat? Hívják össze holnapra a két ház együttes ülését, és fogadják el a meglévő jogszabálytervezetet. A románok nem demagóg törvényhozási játékokat akarnak, hanem igazságot"- írta hétfői Facebook-bejegyzésében az USR elnöke. Dan Barna emlékeztetett: az USR még 2017 szeptemberében benyújtott egy módosító javaslatot, amely eltörölné a képviselők és szenátorok statútumából azt a két cikkelyt, amely különnyugdíjat állapít meg a törvényhozóknak.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X