Lemondott a határrendészet parancsnoka


-A A+



FRISSÍTVE: Lemondott hivataláról szerdán Ioan Buda, a határrendészet vezetője, miután a bukaresti média a hatóságok szervezetlenségét tette felelőssé azért, hogy a rendkívüli állapot múlt heti feloldása óta több alkalommal is kilométeres gépkocsisorok és járványügyi kockázatot jelentő tömegek torlódtak fel a nagylaki határátkelőnél.

Az 56 éves magas rangú rendőr, aki kisebb-nagyobb megszakításokkal 2009 óta vezeti a határrendőrséget, személyes okokra hivatkozva jelentette be távozását, de a román hírtelevíziók tudni vélik, hogy a „nagylaki káosz" miatt kényszerült váratlanul megválni tisztségétől.

Ioan Buda egy évig belügyi államtitkár is volt, a román diaszpóra 2018 augusztusi, erőszakos tömegoszlatásba torkollott bukaresti demonstrációja után pedig egy évig ő vezette a teljes román rendőrséget.

A magyar–román határon az elmúlt hétvégétől kezdődően nőtt meg az utasforgalom, miután május 14-én éjfélkor véget ért Romániában a koronavírus-járvány miatt elrendelt a rendkívüli állapotot, és immár nem hatósági karanténba, hanem csak lakhelyi elkülönítésbe küldik a külföldről érkezőket. A határrendészet adatai szerint azóta 143 ezren lépték át a magyar–román határt több mint 70 ezer járművel.

Az első napokban nemcsak a határátkelőnél összegyűlt több kilométeres gépkocsisor utasai kényszerültek olykor nyolc órát is meghaladó várakozásra: Nagylaknál gyalogosok százai is összezsúfolódtak és órákon keresztül várakoztak, hogy átjussanak – az egészségügyi szűrés és nyilvántartásba vétel miatt meghosszabbodott – határellenőrzésen. A román médiában a hosszas várakozás miatt elégedetlen autósok dudálásáról és a gyalogossorban tolongó, járványügyi kockázatot jelentő tömeg spontán tüntetéséről készült felvételekkel szemléltették az országhatáron kialakult áldatlan állapotokat.

 

Az utóbbi napokban – további határátkelők megnyitása és a gyalogosan átkelők számára korlátokkal elkülönített várakozási zóna kialakítása nyomán – valamelyest javult a helyzet Nagylaknál. Csütörtök reggel valamennyi, a veszélyhelyzet előtt működtetett átkelő megnyílt a román–magyar határon. A Nyugat-Európába tartó és az onnan érkező tranzitforgalom résztvevői Csanádpalotánál, Nagylaknál és Ártándnál léphetik át a határt. A csanádpalotai átkelőt az autóbusszal, a nagylaki átkelőt a személygépkocsival utazók használhatják, az ártándi átkelőt valamennyi járműtípussal igénybe vehetik.

FRISSÍTÉS: Liviu Bute rendőrfelügyelő veszi át a határrendészet irányítását. Bute eddig a határrendészet vezetőjének helyettese volt.

(Nyitókép: Ioan Buda | Fotó: Román rendőrség)

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X