Módosult a veszélyhelyzet elrendelését jóváhagyó határozat a jogi bizottságban

Kedvezően véleményezte szerdán a parlament két házának jogi bizottsága a veszélyhelyzet elrendelését és az ezzel járó intézkedéseket jóváhagyó jogszabályt. A testület több ponton is módosított az intézkedésekről szóló, 2020/394-es számú kormányhatározaton.

Az összevont jogi bizottságok által megszavazott egyik módosítás előírja, hogy az egészségügyi minisztériumnak védőmaszkokat kell a helyi hatóságok rendelkezésére bocsátania, amelyeket aztán kiosztanak a rászoruló személyeknek és családoknak.

Egy másik módosítás a helyi hatóságok hatáskörébe rendeli az alárendeltségükbe tartozó egészségügyi intézmények vezetőinek kinevezését, tisztségből való felfüggesztését vagy menesztését.

A veszélyhelyzet elrendelését jóváhagyó határozatról szerdán szavaz a parlament. A 2020/55-ös törvény értelmében amennyiben a törvényhozás elutasítja a jogszabályt, a veszélyhelyzet azonnali hatállyal megszűnik. A parlamentnek jogában áll módosítani a kormány erre vonatkozó határozatán. 

(Címlapfotó: Agerpres)

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?