A szenátusba került az RMDSZ-javaslat: öt évre növelnék a helyi választottak mandátumát


-A A+



Pozitívan véleményezte a szenátus közigazgatási bizottsága az RMDSZ-nek azt a törvénymódosító tervezetét, amely a jelenlegi négyről öt évesre növeli a helyi választottak (polgármesterek, helyi és megyei tanácsosok) mandátumát.

A jogszabályt korábban a képviselőház hallgatólagosan elfogadta. A tervezet jelentéstevője a szenátusban a közigazgatási és a jogi bizottság. Az utóbbi testület még nem vitatta meg a javaslatot. Ha ez megtörténik, az RMDSZ tervezete a felsőház plénuma elé kerülhet – tudtuk meg Cseke Attila szenátusi frakcióvezetőtől.

A politikus szerint nagyon sok érv szól a helyi választottak mandátumának meghosszabbítása mellett. „A helyi közösség igénye, hogy fejlődjön a település, ehhez pedig stabilitás kell. Az uniós alapok hét plusz két év alatt hívhatók le”– magyarázta.

A közigazgatási bizottság vitáján az RMDSZ szenátora azzal érvelt: Románia egy 28 évvel ezelőtt eldöntött közigazgatási modellt követ. „Ne ragadjunk bele a kilencvenes évekbe. A nyugat-európai konszolidált demokráciák közül utolsóként Ausztria tért át 2008-ban az öt éves mandátumra. Belgiumban és a Románia által eddig is modellnek tekintett Franciaországban több tucat éve hat éves a mandátum, Németország egyes tartományaiban pedig tíz éves” – részletezte.

Cseke Attila hangsúlyozta, az önkormányzati vezetők választott tisztségviselők. „Nem kinevezett vezetők, nem politikai egyezség alapján kerülnek tisztségbe. Az emberek választják meg őket. Ha pedig jól végzik a munkájukat, akkor a mandátumuk lejárta után a helyi közösség esetleg ismét bizalmat szavaz nekik. De meg kell adni nekik a stabil mandátum lehetőségét, és ezt Nyugat-Európában nagyon rég megértették” – fogalmazott a szenátor.

A RMDSZ módosító javaslatát bírálta a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szenátora Florina Presadă. A politikus emlékeztetett, hogy hasonló tervezete volt korábban a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) is. Szerinte ez annak a bizonyítéka, hogy az RMDSZ és a PSD fél a választásoktól, és „foggal-körömmel” ragaszkodik az önkormányzati képviselőinek a jelenlegi és jövőbeni mandátumához. Ezzel kapcsolatban Cseke Attila megjegyezte: az USR-nek egyetlen polgármestere sincs, így semmilyen önkormányzati tapasztalata nem lehet.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X