Nem lett bűnvádi eljárás Victor Ponta plágiumügyéből

Nem indul bűnvádi eljárás Victor Ponta ellen a miniszterelnök plágiumügyében – közölte kedden az ügyészség.

A kormányfő ellen Mihail Neamtu, Adrian Papahagi és Augustin Ofițeru, az Igaz Románia Szövetség (ARD) politikusai nyújtottak be tavaly augusztusban bűnvádi panaszt, mert plágiumot követett el a „Felelősség kérdése a nemzetközi humanitárius jogban” című, 2010-ben megjelent könyvében. A könyv magában foglalja Victor Ponta doktori disszertációját, amelyről két szakértői bizottság is megállapította korábban, hogy plágium.

A plágium az 1996/8-as törvény szerint bűncselekmény, és három hónaptól öt évig terjedő börtön vagy bírság jár érte. A Hotnews szerint Victor Ponta könyvét szakértői véleményezésre a Román Szerzői Jogi Hivatalhoz (ORDA) küldték. A véleményezés tartalma nem ismert.

Mint ismert, az oktatási minisztérium márciusban elutasította a Bukaresti Egyetem szakértői jelentését, amely szerint Victor Ponta plagizált a doktori disszertációjában, és nem vonta vissza a kormányfő doktori címét.

Akkori közlemény szerint a tárca csupán az Országos Etikai Tanács (CNE) álláspontját tudja elfogadni, amely szerint a miniszterelnök tisztességes úton szerezte a doktori címét. A minisztérium arra hivatkozott, hogy törvény szerint csupán a CNE illetékes a köztisztséget betöltő személyek tudományos munkásságában elkövetett esetleges csalások kivizsgálásában.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?