FRISSÍTVE - Jóváhagyta a parlament a szükségállapot meghosszabbításáról szóló elnöki rendeletet

FRISSÍTVE - Elfogadta csütörtökön a parlament a szükségállapot 30 nappal való meghosszabbítását jóváhagyó határozatot. Ez többek között arra kötelezi a kormányt, hogy hetente ismertessen egy jelentést a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban hozott intézkedésekről.

Az online szavazáson 404 törvényhozó támogatta a határozat elfogadását, 29-en ellenezték, öten tartózkodtak. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselőházi frakcióvezetője, Florin Roman, valamint a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) alsóházi frakcióját vezető Cătălin Drulă is javaslatot tett azoknak a cikkelyeknek a törlésére, amelyek kötelezettségeket rónak a kormányra, a plénum azonban 180 támogató, 254 ellenszavazattal, 7 tartózkodás mellett elutasította ezt az indítványt.

Az elnöki rendelet jóváhagyásáról szóló határozatba belefoglalták, hogy a szükségállapot ideje alatt az állampolgári jogokat és szabadságokat korlátozó intézkedéseket kizárólag „törvényerejű jogszabályokkal" rendeljék el – tehát nem katonai rendeletekkel –, és ezek csak a koronavírus-járvány terjedésének fékezésére terjedjenek ki.

FRISSÍTÉS: A csütörtökön elfogadott határozat több cikkelyből áll. Az első paragrafusban a parlament jóváhagyta a szükségállapotról szóló elnöki dekrétumot, a többi pedig néhány kötelezettséget ró a kormányra. Parlamenti forrásaink szerint azonban ezeknek a cikkelyeknek nincs jogi hatásuk, a törvényhozói testület ugyanis egy határozattal semmire sem kötelezhet más intézményeket és nem írhat felül törvényeket sem. "A határozatban foglaltaknak az első cikkely kivételével nincs jogi relevanciájuk. A kiegészítéseknek voltaképp politikai üzenete van. Figyelmeztetés a kormánynak, hogy ne önkényesen járjon el, ahogyan az Emberi Emberi Jogok Európai Egyezményének felfüggesztésekor tette" – magyarázta forrásunk.

Egy másik előírás szerint a kormánynak hétnaponta – vagy ahányszor szükség adódik – be kell mutatnia a parlamentnek egy jelentést a koronavírus-járvány terjedését fékezni hivatott, már elfogadott vagy tervezett intézkedésekről, illetve az ezeket szükségessé tevő okokról. A szükségállapot lejárta utáni 30 napon belül a kormánynak teljes körű jelentéssel kell a parlament elé állnia az ebben az időszakban hozott valamennyi társadalmi és gazdasági intézkedésről.

A határozat szerint ugyanakkor a szükségállapot feloldását követő 60 napon belül a Számvevőszéknek meg kell vizsgálnia, hogy miként kezelték a közpénzeket ebben az időszakban, és a parlament elé kell terjesztenie a vizsgálat következtetéseit tartalmazó jelentést.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?