Florin Cîțu ügyvivő pénzügyminisztert kérte fel kormányalakításra Klaus Johannis


-A A+



Florin Cîțu ügyvivő pénzügyminisztert kérte fel Klaus Johannis. Döntését a pártokkal tartott konzultációsorozat után jelentette be szerda este az államfő. A hírtelevíziókban megszólaló elemzők szerint választása arra utal, hogy Kaus Johannis nem mondott le az előre hozott választások kierőltetéséről.

"Mi (a Nemzeti Liberális Párt és jómaga – szerk. megj.) nem akarjuk megbénítani az országot. Mi tovább akarunk lépni, meg akarjuk oldani az ország, a román emberek problémáit" - fogalmazott az államfő a sajtónyilakozatában, mielőtt bejelentette, hogy Vasile Florin Cîţu jelenlegi ügyvivő pénzügyminisztert bízza meg a kormányalakítással. "Remélem, mielőbb a parlament elé állhat a kormánynévsorral és a kormányprogrammal" - tette hozzá Klaus Johannis.

Röviddel az államfő bejelentése után Florin Cîţu sajtótájékoztatót tartott, amelyen bejelentette: a legrövidebb időn belül ismerteti a parlamenttel a kormánynévsort és a kormányprogramot. Közölte: reméli, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) nem fogja többé késleltetni a beiktatási eljárást.

"A megbízás megtisztel, és ugyanakkor felelősséget ruház rám. Megbeszéléseket fogok kezdeményezni a parlamenti partnerekkel egy többség kialakítása érdekében, és Ludovic Orbannal együtt megszabjuk a tárgyalások programját. (...) Miniszterelnöki jelölésem a garancia arra, hogy a PNL kormányon marad. A legrövidebb időn belül benyújtom a parlamentbe a kormány tagjainak listáját és a kormányprogramot, és remélem, hogy ez alkalommal a PSD nem fogja késleltetni az eljárást" - jelentette ki Florin Cîţu a Victoria-palotában.

Az első szenátori mandátumánál tartó, 47 éves Cîțu az Egyesült Államokban, az Iowai Állami Egyetemen 1996-ban szerzett közgazdász-matematikusi oklevelet és mesteri fokozatot, a parlamentben pedig a korábbi szociáldemokrata kormányok fogyasztásra alapozó gazdaságpolitikájának egyik leghangosabb bírálója volt.

A sajtótájékoztatón jelent volt Ludovic Orban ügyvivő kormányfő és pártelnök is, aki kijelentette: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) üdvözli és támogatja Klaus Johannis döntését. Szerinte fontos döntést hozott az államfő, amellyel a cél kimozdulni "a Szociáldemokrata Párt által mesterségesen előidézett patthelyzetből". "Az elnök döntése összhangban van a PNL szándékával. (...) Támogatni fogjuk ezt a javaslatot" - fogalmazott Orban. 

Mint ismert, a szerdai kormányalakítási tárgyalásokat az tette szükségessé, hogy Ludovic Orban miniszterelnök-jelölt, ügyvivő kormányfő kedden visszaadta kormányalakítási megbízását, miután a parlament nem szavazott bizalmat az új kormánynak a házszabály által megszabott 15 nap alatt.

Ciolacu: ez egy rossz tréfa

Marcel Ciolacu házelnök, a PSD ideiglenes elnöke rossz tréfának, a parlament semmibevételének nevezte Cîţu jelölését. Az ellenzék vezetője arra utalt, hogy a törvényhozás szakbizottsága Cîţu pénzügyminiszteri jelöltségét sem támogatta, a szenátus szociáldemokrata többsége pedig tavaly decemberben - a lej meggyengülésére és a jobbközép kormány állítólagos megszorítási terveire hivatkozva - megszavazta a pénzügyminisztert elmarasztaló parlamenti indítványt.

Ciolacu "határozottan kizárta", hogy a PSD megszavazza a Cîţu vezette kabinetet és hozzátette: az ügyvivő pénzügyminiszter az, akit időről időre behívnak a parlamentbe, és aki folyamatosan megtagadja, hogy számokat adjon meg. A PSD vezetője szerint Klaus Johannis államfő és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) feladata, hogy kezelje a jelenlegi válságot. Úgy vélte: változatlanul az előre hozott választásokat "erőltetik", amivel a PSD-nek "semmi gondja nincs", de valakinek felelnie kell "ezért az egész politikai válságért". Szerinte a szerdai konzultációk azért zajlottak olyan gyorsan, mert "a döntést már előre meghozták".

Az USR részt venne a kormányban

Valóságosan és hatékonyan szeretne részt venni a következő kormányban a Mentsétek meg Romániát Szövetség - nyilatkozta a politikai alakulat elnöke. Dan Barna az Agerpresnek elmondta, Florin Cîţu jelölése előrelátható volt, és követi Iohannis elnök célját. Közölte: a következő napokban az USR részt fog venni a kijelölt kormányfővel zajló tárgyalásokban, és igyekezni fog többséget kialakítani, amely lehetővé teszi egy kormány beiktatását és kivezeti Romániát a válságból.

"Egyértelműen készek vagyunk részt venni ebben a kormányban, ha létrejön egy többség, szem előtt tartva azokat az egyértelmű célkitűzéseket, amelyeket az USR Florin Cîţu kijelölt kormányfő elé fog terjeszteni, éspedig a kétfordulós polgármester-választásra vonatkozó rendeletet, amely a kormányprogram első számú célja" - mondta az USR elnöke. Hozzátette, valóságosan és hatékonyan szeretnének részt venni a kormányban, "tehát nem csak államtitkárokkal, hanem miniszterekkel, kormányprogrammal", hogy a párt hozzájáruljon a politikai válság feloldásához.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X