Kormányalakítás: egymásra mutogat a PNL és a PSD

A Szociáldemokrata Pártot (PSD) terheli majd a felelősség, ha nem lesz határozatképes a parlament a jövő hétfői ülésén, amelyen a kormány beiktatásáról kellene szavazni – hangoztatta csütörtökön Ludovic Orban kijelölt miniszterelnök.

„Ha hétfőn nem lesz meg a kvórum, az a PSD hibája lesz, mert a szociáldemokratáké a parlamenti helyek 42 százaléka. Azt jelentené, hogy bojkottálnak egy alkotmányos eljárást. Így tehát kizárólag a PSD-t terheli majd a felelősség" – fogalmazott.

A PSD ügyvivő elnöke, Marcel Ciolacu szerda este bejelentette, alakulatának törvényhozói nem vesznek részt a parlament hétfői plenáris ülésén, amelyen a tervek szerint sor kerülne a második Orban-kormány beiktatásáról szóló szavazásra. Mint kifejtette, azért nem kívánnak részt venni a szavazáson, mert várják, hogy az alkotmánybíróság döntsön arról, alkotmányos-e a parlament által leváltott miniszterelnököt bízni meg ismét kormányalakítással.

Másrészt a PSD szerint az Orban vezette Nemzeti Liberális Párt (PNL) szándékosan gerjeszt belpolitikai válságot, azzal, hogy előre jelezte: képviselői és szenátorai jelen lesznek, de nem szavazzák meg saját miniszterjelöltjeiket, hogy kiprovokálják az előre hozott parlamenti választásokat. A szociáldemokraták úgy vélik, hogy a PNL visszaél az alkotmányos lehetőséggel.

(Nyitókép: Ludovic Orban | INQUAM Photos / George Călin)

Kapcsolódók

Kimaradt?