Egyre többen kérik a választási törvényt módosító sürgősségi rendelet felülbírását


-A A+



Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Victor Ponta, a Pro Románia és Călin Popescu-Tăriceanu, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke is kérte kedden a Nép Ügyvédjétől, hogy támadja meg az alkotmánybíróságon a választási törvényt módosító sürgősségi kormányrendeletet, illetve mind a 25 jogszabályt, amelyet az Orban-kabinet február 4-i ülésén fogadott el.

A kérésben arra hivatkoznak, hogy az előre hozott választásokra vonatkozó rendeletnek azonnali és közvetlen következményei vannak az alkotmány által biztosított választási jogokat, szabadságokat és kötelezettségeket illetően.

Az aláírók úgy ítélik meg, hogy a sürgősségi rendeletet nem valamiféle rendkívüli helyzetre való tekintettel fogadták el, és erre való hivatkozás nem is szerepel a jogszabály preambulumában.

„A sürgősségi kormányrendelet módosítja a választások típusát, amelyek alapján a képviselőket és szenátorokat megválasztják, a választási testületek összetételét és felépítését, valamint a támogatói aláírásokra vonatkozó feltételeket. Új eljárásokat vezet be a független jelöltekre, az őket támogató bizottságok szabályozásával, mindezt kevesebb mint egy évvel választások előtt, ami sérti az alkotmánybíróság által az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény rendelkezéseivel, valamint az Emberi Jogok Európai Bírósága joggyakorlatával összhangban értelmezett alapelveket” – írják a folyamodványban.

A beadvány szerint azáltal, hogy a kormány egyetlen ülésen 25 sürgősségi kormányrendeletet fogadott el, illetéktelenül átvette a jogalkotói hatalmat, és ezzel megsértette a hatalmi ágak szétválasztásának alkotmányos elvét.

A sürgősségi rendeletek utólag kerülnek megvitatásra a parlamentben: a felsőház jogi bizottsága kedden elutasításra javasolta a választási törvényt módosító rendeletet, amely kapcsán az RMDSZ is az ombudsmanhoz fordul, elsősorban amiatt, hogy a jogszabály lehetővé teszi a választópolgároknak, hogy az ország bármelyik szavazókörében voksolhassanak, ne csak a lakhelyük vagy ideiglenes tartózkodási helyük szerinti választókerületben.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X