Tăriceanu: Az ALDE nem vesz részt a miniszterjelöltek meghallgatásában


-A A+



A Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) parlamenti frakciójának tagjai nem fognak részt venni a második Orban-kormány miniszterjelöltjeinek szakbizottsági meghallgatásain – közölte Călin Popescu-Tăriceanu pártelnök.

Tăriceanu „kínosnak” nevezte, hogy ugyanazok a miniszterek, akik ezelőtt három hónappal a parlament szavazatát kérték, „a következő napokban arról igyekeznek meggyőzni minket, hogy nem jók semmire és nem kell őket megszavazni”. Az ALDE-elnök szerint a 19. században volt ehhez hasonló politikai káosz Romániában, amikor I. Károly uralkodása idején öt év alatt tíz kormány váltotta egymást és harminc kormányátalakítás történt. „Úgy tűnik, nem állunk távol ettől” – írta egy Facebook-bejegyzésben.

Az ALDE vezetője úgy vélekedik, „nincs logikus magyarázat az előre hozott választások rögeszméjére”, és hogy a PNL néhány plusz parlamenti hely reményében képes feláldozni a gazdasági fejlődést és a politikai-gazdasági stabilitást. „Senki nem tudja elmagyarázni, mit változtatnának meg annyira gyökeresen a valós határidőnél 3-4 hónappal korábban megtartott választások” – olvasható a bejegyzésben, amely szerint érdemi válasz hiányában indokolt az a feltételezés, hogy a PNL azért akar előre hozott választásokat, hogy ne kelljen betartania a nyugdíj-, bér- és gyermekpénznövelések határidőit, és hogy további megszorító intézkedéseket hozzon.

„Az ALDE azzal a meggyőződéssel szavazta meg az első Orban-kormányt, hogy Romániának stabilitásra van szüksége, és egy olyan kormányra, amely fenntartja a gazdasági növekedést, folytatja az infrastrukturális beruházásokat, megpályázza az európai támogatásokat. Ezzel szemben olyan kormányt kaptunk, amely szűk pártpolitikát folytatott. A bölcs mondás úgy szól, hogy ha egyszer becsaptál, szégyelld magad, de ha másodszor is becsapsz, már én szégyelljem magam. Mi már megkaptuk a megtévesztés-adagunkat, és nemcsak mi, hanem minden román, aki reménykedett Iohannis elnökben és a PNL-kormányban” – írta Tăriceanu a közösségi oldalra. „Ugyanannyi érdeklődést fogunk mutatni a szakbizottsági meghallgatások vagy a parlamenti szavazás iránt, amennyit ők mutatnak a román nép iránt” – teszi hozzá az ALDE elnöke.

(Címlapfotó forrása: Inquam Photos / Albert Grosescu)

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X