FRISSÍTVE – Kelemen Hunor: elfogadhatatlan a választási rendszer burkolt módosítása

FRISSÍTVE: A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) előre hozott választást szeretne, de elfogadhatatlannak tartja a választási rendszer burkolt módosítását – jelentette ki Kelemen Hunor kedden, miután a parlamenti választások előrehozásáról egyeztetett a kormányalakítással ismét megbízott Ludovic Orban ügyvivő miniszterelnökkel.

Az RMDSZ elnöke azt a múlt héten elfogadott sürgősségi kormányrendeletet kifogásolja, amely lehetővé teszi, hogy a választópolgárok nemcsak a lakhelyük szerinti megyében, hanem az ország bármely választókerületében leadhassák szavazatukat a parlamenti választásokon.

„Ezzel teljesen eltorzítják az eredményeket. Mert ha Kolozs megyében szavazhat az a 100 ezer egyetemista, plusz az a 60-70 ezer ember, aki Kolozsváron él, de nincsen semmiféle tartózkodási engedélye, ezzel felborítják a Kolozs megyei eredményeket, ugyanis azt a megye lakossága alapján számolják, ki, hogy mennyi képviselői és szenátori mandátuma van egy megyének" – magyarázta az RMDSZ elnöke.

 

Leszögezte: alkotmányellenes lenne, ezért az is elfogadhatatlan, hogy az előre hozott parlamenti választásokat a júniusban megtartandó önkormányzati választásokkal egy napon szervezzék meg. „Mi előre hozott választást szeretnénk, de nem annak árán, hogy az egész választási rendszert felülírják burkoltan, és nem annak árán, hogy alkotmányellenesen egy napra teszik a két választást, és nem olyan körülmények között, hogy már elkezdődött az eljárás és közben a játékszabályokat módosítják" – nyomatékosította a magyar érdekképviselet vezetője.

„Mi előre hozott választást szeretnénk, de nem annak árán, hogy az egész választási rendszert felülírják burkoltan, és nem annak árán, hogy alkotmányellenesen egy napra teszik a két választást, és nem olyan körülmények között, hogy már elkezdődött az eljárás és közben a játékszabályokat módosítják" – nyomatékosította a magyar érdekképviselet vezetője.

Az RMDSZ elnöke szerint a választásokat a hatályos törvények alapján is előre lehetne hozni és legkorábban július 5-ére lehetne kiírni. Kelemen Hunor ezért azt kérte az ügyvivő miniszterelnöktől, hogy ne léptesse hatályba a választási törvény módosításáról szóló – és egyebek között a külföldön élő román állampolgárok szavazását is megkönnyítő – sürgősségi kormányrendeletet, de ezt Ludovic Orban elutasította.

Kevésbé jó, de elfogadható megoldásnak nevezte azt, ha a sürgősségi rendeletet utólag a parlament módosítja oly módon, hogy az csak a határidőket rövidítse le, de ne változtassa meg a választási rendszert. Kelemen Hunor szerint ezért nem érdemes sietni a két egymást követő kormányalakítási kísérlet parlamenti elutasításával, hiszen az alkotmány által megszabott 60 nap előtt úgysem oszlatható fel a parlament, és meg kell próbálni kijavítani a választási törvényről szóló kormányrendeletet.

A parlament múlt héten vonta meg a bizalmat Ludovic Orban kormányától. Az államfő nem oszlathatja fel a kormány bukása miatt azonnal a parlamentet. Ezt csak 60 nap elteltével teheti meg, és csak abban az esetben, ha a törvényhozás két egymást követő miniszterelnök-jelöltjét is elutasítja.

Ha kell, az RMDSZ-elnök a Nép Ügyvédjéhez fordul

Az RMDSZ elnöke bejelentette, hogy a Nép Ügyvédjéhez fordul, hogy támadja meg a sürgősségi rendeletet az alkotmánybíróságon, ha az megjelenik a Hivatalos Közlönyben. Ludovic Orban erre úgy reagált: „Ha Kelemen ezt akarja, nem tudom megakadályozni.”

Orban azt mondta, szándékában áll minden politikai párt vezetőjének bemutatni az előre hozott választáshoz vezető elképzelését, de egyelőre nem vette fel ebben ez ügyben a kapcsolatot a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Pro Románia vezetőivel.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?