Az előre hozott választásokról tárgyal kedden a parlamenti pártok képviselőivel Ludovic Orban


-A A+

A parlamenti pártok képviselőivel találkozik kedden Ludovic Orban kormányfő. A tárgyalások témája az előre hozott választások kieszközlése lesz – közölte a kabinet sajtóirodája.

Orban korábban már kijelentette, hogy az általa vezetett Nemzeti Liberális Párt nem számol olyan forgatókönyvvel, amely ne az előre hozott választásokhoz vezetne. Azt is leszögezte, továbbra is tárgyalásokat folytatnak a parlamenti pártokkal, hogy megállapodásra jussanak az előre hozott választások támogatása érdekében, és „minden szükséges lépést” meg fognak tenni, hogy elérjék ezt a célt.

Eugen Tomac, a Népi Mozgalom Párt elnöke úgy nyilatkozott: a PMP nem fél az előre hozott választásoktól. „Nem félünk az előre hozott választásoktól. Politikai szeszélynek látjuk azokat, és úgy gondoljuk, hogy a politikusoknak elsősorban az állampolgárokra, Románia prioritásaira kell gondolniuk, ezen felül ne legyen semmi más” – mondta Tomac.

Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség elnöke még csütörtökön közölte, hogy pártja az előre hozott választások forgatókönyvét támogatja. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke szerint alkotmányba ütköző lenne egy napon megszervezni az előre hozott parlamenti választásokat és a helyhatósági választásokat. Véleménye szerint legkorábban július 5-én kerülhetne sor az előre hozott választásokra.

Călin Popescu-Tăricenau, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke úgy vélekedett ezzel kapcsolatban, hogy az előre hozott választások kiírása nem jó megoldás, mert káros politikai és gazdasági következményei lesznek, ugyanakkor jelentéktelen időnyereséget jelentene.

Victor Ponta, a Pro Románia vezetője „komolytalannak” minősítette Ludovic Orban újbóli kormányfői kinevezését, és meggyőződésének adott hangot, hogy azt nem fogja megszavazni a parlament. Varujan Pambuccian a magyartól eltérő nemzeti kisebbségek képviselőcsoportjának nevében úgy nyilatkozott: nem óhajtanak előre hozott választásokat, ezért meg fogják szavazni a Klaus Johannis által javasolt miniszterelnök-jelöltet.

Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt ügyvivő elnöke hétfőn úgy fogalmazott: Ludovic Orbant egy olyan párt javasolja kormányfői tisztségre, amely nem fogja megszavazni. Hozzátette: semmiféle megállapodást nem kötöttek az előre hozott választásokkal kapcsolatban, és nem kíván részt venni az erről szóló tárgyalásokon sem.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X