Kelemen Hunor a bizalmatlansági indítvány vitáján: a kormány megszegi az alkotmányt

Tudatosan megszegi az alkotmányt a kormány a kétfordulós polgármester-választás bevezetésével – fejtette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a PSD által benyújtott bizalmatlansági indítvány szerdai vitáján, a parlament két házának együttes ülésén.

Kelemen Hunor szerint régóta és sokszor hallani, hogy „olyan országot akarunk, mint külföldön”, de ahhoz, hogy mindenki számára kényelmesebb, élhetőbb és szebb legyen az otthon, előbb meg kell változnunk.

„Először nekünk, politikusoknak kellene nyugati módon viselkednünk” – fordult Dan Barna USR-elnökhöz, aki korábbi felszólalásában elítélte az RMDSZ-t, amiért támogatja a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kezdeményezett bizalmatlansági indítványt.

„Tartsuk az adott szavunkat, és ha nem, akkor viseljük a következményeket. Csak így bízhatnak a polgárok a politikai elitben. Ne csak addig hangoztassunk bizonyos elveket, amíg az az érdekeinket szolgálja. Ne hivatkozzunk reggel a Velencei Bizottság ajánlására, este pedig már a kétfordulós polgármester-választás bevezetését támogassuk a választások előtt. Ne forduljunk az alkotmánybírósághoz, hogy aztán csalóknak nevezzük az alkotmánybírákat” – sorolta a szövetségi elnök.

Az RMDSZ vezetője a kormányfővel tavaly ősszel kötött megállapodásra utalt, amelyben a magyar szövetség azzal a feltétellel ígért parlamenti támogatást a PNL-kormánynak, hogy az nem módosítja a parlamentet megkerülve a választási törvényt.

Kelemen Hunor a nemzeti liberális párti (PNL) kormány egymást érő sürgősségi rendeleteire és a felelősségvállalásokra utalva azt mondta, hogy végleg le kell tenni a parlament mellőzéséről, „ellenkező esetben nem lenne szükség a parlamentre”.

 

A kormány a múlt héten vállalt felelősséget a kétfordulós polgármester-választás bevezetésére, ami kiváltotta a bizalmatlansági indítvány beterjesztését. Kelemen szerint a kormány tudatosan megszegi az alkotmányt, mert a taláros testület egy előző felelősségvállalását alkotmányellenesnek minősítette.

„Az RMDSZ nem ért egyet sem a felelősségvállalás módjával, sem a tartalmával, ezért az alkotmányos lehetőséggel élve meg fogja szavazni a bizalmatlansági indítványt. A törvények, az alkotmány és a jóérzés is ezt kívánja. Az egyfordulós választás ugyanolyan demokratikus, mint a kétfordulós” – mondta az RMDSZ elnöke.

(Nyitókép: Kelemen Hunor a parlamentben | Fotó: rmdsz.ro)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?