Véglegesítette a kormány a kétfordulós polgármester-választásról szóló tervezetet

Jóváhagyta keddi ülésén a kormány a kétfordulós polgármester-választásról szóló törvénytervezet végső formáját, amelyért szerdán készül felelősséget vállalni a parlamentben.

A miniszterelnöki kancellária vezetője, Ionel Dancă kedd elmondta, a tervezethez benyújtott több módosító javaslatot is elfogadott a kabinet. Így az ideiglenes tartózkodási engedéllyel (flotant) rendelkezők esetében az eredetileg tervezett 90 nap helyett 60 napban szabták meg azt a minimális időszakot, amelynek el kell telnie az engedély kibocsátása és a választások napja között ahhoz, hogy az illető leadhassa voksát új tartózkodási helyén.

Dancă szerint elfogadta a kormány a több civil szervezet által szorgalmazott és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) által előterjesztett módosító javaslatot is, amely szerint a jelölések benyújtásakor az adott település választói névjegyzékében szereplő választópolgárok legalább 0,5 százalékának a támogató aláírására lesz szükség az eddigi 1 százalék helyett.

A miniszterelnöki kancellária vezetője hozzátette, egy másik elfogadott módosító javaslat megkönnyítené a független megfigyelők akkreditálását a választásokra.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?