Korodi Attila: új perspektívákat, új megoldásokat tudok hozni Csíkszeredának

Rendhagyó helyszínen tartott sajtótájékoztató keretében mutatta be Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője az RMDSZ Csíkszereda Városi Szervezetének közelgő tisztújítására vonatkozó terveit. A politikus Csíkszereda egyik ipari területének elhanyagolt részén fogadta a sajtó képviselőit és bejelentette: a csíkszeredai RMDSZ-szervezet elnökeként kívánja a jövőben segíteni a város fejlődését.

Decemberben döntött az RMDSZ Csíki Területi Szervezete a helyi szervezetek tisztújításának menetéről. Ennek értelmében a helyi szervezetek elnöki tisztségére január 24-éig várják a jelentkezéseket – mondta felvezetőjében Korodi Attila. A frakcióvezető bejelentette, hogy a tisztújítás során megújuló városi szervezet bizalmát fogja kérni és annak elnökeként kíván új perspektívát, új megoldásokat hozni a csíkszeredai városi szervezet működésébe.

„Véleményem szerint a Csíkszeredai RMDSZ Városi Szervezetének a civil szervezetekkel, ifjúsági csoportokkal, vállalkozói szövetségekkel, különféle akciócsoportokkal és városrészekkel együttműködésben végzett közösségépítő munkája révén igen fontos feladata az önkormányzati munkának a segítése, megerősítése” – jelentette ki Korodi.

A frakcióvezető szerint az RMDSZ városi szervezetének fontos szerepet kell vállalnia abban, hogy a megyeszékhely gazdasága fejlődjön, az emberek bére emelkedjen, új és jól fizetett állások létesüljenek, könnyebbé váljon a megélhetés és a családalapítás. „Csíkszeredának nagyobb gazdasági, ebből adódóan nagyobb pénzügyi erőt kell adni a jövőben. Legyen ismét ez a város a régió gazdasági motorja, ahol jó vállalkozni és jó élni” – mondta Korodi Attila. A politikus kiemelte, hogy  az oktatás, az egészségügy,a  kulturális- és sportélet, a szociális ellátások rendszere „mind úgy kell működjön, hogy a közösség hasznát szolgálja”.

Hiányosságok a helyi RMDSZ szervezet működésében

A frakcióvezető szerint ezt a szerteágazó tevékenységet csak egy jól szervezett testület képes ellátni. Az RMDSZ Csíkszeredai Városi Szervezetének jelenleg nincs szabályzat szerinti vezetősége, nem tartotta meg az RMDSZ alapszabályzata szerint kötelezően előírt közgyűléseket, nem dolgozott ki az országos alapszabályzatnak megfelelő helyi működési szabályzatot és belső felépítést – sorolta a helyi szervezet működésének hiányosságait Korodi Attila.

 „Újjá kell építeni a városi szervezetünket, új lendületet kell hozni a csíkszeredai közéletbe, új irányt kell adni a város fejlődésének. Ki kell mondani a problémás dolgokat és új embereket kell bevonni. Azt gondolom, hogy jó csapattal, új emberekkel, odafigyeléssel rengeteg jó dolgot lehet megvalósítani. Az elmúlt években szerzett tapasztalataim alapján biztos vagyok benne, hogy képes vagyok a feladatot ellátni és a város elnöki tisztségét betölteni, ha bizalmat kapok. Bízok benne, hogy hamarosan új perspektívákat, új megoldásokat tudok hozni Csíkszeredának” – hangsúlyozta a frakcióvezető.

"Bölcs döntések fognak születni"

Korodi Attila újságírói kérdésre elmondta: nem véletlenül választotta a sajtótájékoztató helyszínéül azt a területet, amely a város gazdasági ipari zónája, ám nem kap kellő figyelmet a városvezetéstől. Az esetleges csíkszeredai polgármesteri jelöltségével kapcsolatosan a politikus úgy fogalmazott: „Kiderül, hogy mi történik a jövőben. Azt gondolom, ez egy olyan kérdés, amire a válaszokat megfelelő bölcsességgel a jövőben kell meghozni. Most az a legfontosabb, hogy a város RMDSZ szervezete megerősödjön, és új lendülettel tudjon dolgozni”.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?