Beke–Szőcs-ügy: Klaus Johannis még mindig nem válaszolt a kegyelmi beadványra

Bár hetekkel ezelőtt lejárt a törvényes határidő, Klaus Johannis román államfő még mindig nem méltatta válaszra azt a beadványt, amit id. Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa nemzetközi jogvédő civil szervezet elnöke és Fejér László Ödön háromszéki RMDSZ-szenátor jegyzett.

Erre id. Lomnici Zoltán hívta fel a figyelmet. A Magyar Nemzetnek nyilatkozva emlékeztetett: a levélben, amelyet októberben írtak, azt kérték, hogy Klaus Johannis vizsgálja meg újra a székely terrorperben elítélt Beke István és Szőcs Zoltán ügyét, és részesítse őket elnöki kegyelemben. Mint ismert, a két kézdivásárhelyi férfit a legfelsőbb bíróság 2018 júliusában öt-öt éves börtönbüntetésre ítélte állítólagos terrorizmusért.

A beadványt a román szenátus még október 9-én iktatta, amire a törvény szerint Klaus Johannis 30+15 napon belül köteles lett volna válaszolni, ám id. Lomnici Zoltán a lapot arról tájékoztatta, hogy az államfő mostanáig nem tette ezt meg, amivel a volt főbíró álláspontja szerint a politikus törvényt sért.

Fejér László Ödön pedig korábban a Székelyhon.ro portálnak az ügyben úgy fogalmazott, hogy a jogsértő eljárással az államfő a szenátust sértette meg. Szavai szerint az, hogy Románia első embere semmibe veszi a törvényeket, jól mutatja, hogy mit jelent számára a jogállam. Hozzátette: a beadvány semmibe vétele egyben üzenet is az őshonos magyar kisebbségnek, hogy nem fontos számára azok képviselete.

Kapcsolódók

Kimaradt?