Johannis Németországban: Románia elkötelezetten hozzájárul az EU jövőjének kialakításához

Klaus Johannis államfő felszólalt kedden a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) alsóházi (Bundestag) frakciójának ülésén, és azt mondta, hogy Románia lelkesedéssel és teljes elkötelezettséggel járul hozzá az „Európai Unió jövőjének kialakításához”.

Az államfő beszélt továbbá az éghajlatváltozásról, a migrációról, a digitalizációról, az állampolgárok szabad mozgásáról, a közúti szállításról, a külső határok védelméről, Románia csatlakozásáról a schengeni övezethez és az ország Németországhoz fűződő kapcsolatáról.

Az államfő emlékezetett arra, hogy Románia harminc évvel ezelőtt a lakosság súlyos véráldozata nyomán kezdett hozzá egy demokratikus társadalom építéséhez, utólag csatlakozott a NATO-hoz és az EU-hoz.„Ennek eredményeként Románia ma, 30 évvel a decemberi forradalom után, lelkesedéssel és teljes elkötelezettséggel járul hozzá az EU jövőjének, mindannyiunk közös európai jövőjének kialakításához”- hangoztatta az államfő.

Johannis azt mondta: amíg az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét töltötte be, Románia célja egy erősebb Unió kialakítása volt, „megosztottság, koncentrikus körök és különböző sebességű fejlődés nélkül”, és utalt a tavalyi nagyszebeni csúcsértekezlet ilyen irányú eredményeire is.

Klaus Johannis kiállt az „egység, kohézió, szolidaritás” mellett és úgy foglalt állást, hogy olyan költségvetésre van szükség, amely lehetővé teszi az inkluzív és fenntartható gazdasági növekedést.

Az államfő csalódottságának adott hangot a közúti szállítási csomagról (I. mobilitási csomag) folytatott tárgyalások eredményét illetően, szólt az Unió külső határai megerősítésének szükségességéről, és arról is, hogy erőfeszítéseket kell tenni a migráció okozta problémák megoldására.

Johannis szerint „a lehető leghamarabb” meg kell kezdeni a csatlakozási tárgyalásokat Albániával és Észak-Macedóniával.

Az államfő kitért a román-német kapcsolatokra is. „Gazdasági szempontból az a tény, hogy Németország országunk első kereskedelmi partnere, ugyanakkor a harmadik befektető a román piacon, arra ösztönöz bennünket, hogy kiemelt figyelmet fordítsunk az ezen a területen folytatott együttműködésre, annál is inkább, mert több mint 300 ezer román talált munkát a romániai német befektetések eredményeként. (...) Azok a románok, akik az idők folyamán letelepedtek Németországban, a romániai német kisebbséggel együtt valódi hidat képeznek a kétoldalú kapcsolatokban”- hangsúlyozta Johannis.

Klaus Johannis államfő kedden munkalátogatást tesz Bajorországban.

Kapcsolódók

Kimaradt?