Bocsánatot kért a belügyminiszter az 1989-es forradalmárok lelövéséért

A „becsületes és hazaszerető” rendőrök nevében bocsánatot kért szombaton Marcel Vela belügyminiszter azon „alakok” tévedéseiért, akik „nem váltak a belügyminisztérium becsületére”.

Vela a mártírvárosnak nyilvánított Karánsebesen vett részt az 1989-es forradalom kitörésének harmincadik évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen. A miniszter azt mondta: 30 évvel ezelőtt „felelőtlen milicisták” valamennyiünket lelőhettek volna.„Függetlenül attól, hogy tetteik milyen bűnvádi besorolást kaptak, és milyen büntetést szabott ki rájuk az igazságszolgáltatás, itt vér folyt és emberek haltak meg a szabadságért. Ezért a minisztérium - amely az emberek szolgálatában áll, és ezután is ezt fogja tenni - és minden becsületes és hazaszerető rendőr nevében bocsánatot kérek minden román állampolgártól azokért a hibákért, amelyeket egyes alakok követtek el, akik nem váltak a belügyminisztérium becsületére, ideértve az 1989. decemberi forradalmat is. Ahhoz, hogy jobb világ legyen, le kell zárnunk a múltat, és együtt kell egy normális és szép jövőt építenünk Románia számára!”- írta Vela szombati Facebook-bejegyzésében.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?