Bővítenék a román-magyar katonai együttműködést

Nicola Ciucă román védelmi miniszter Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövettel egyeztetett a kétoldalú, regionális, NATO-n és Európai Unión belüli katonai együttműködés bővítéséről - tájékoztat a védelmi minisztérium pénteki közleménye.

A dokumentum szerint a román honvédelmi miniszter megköszönte a nagykövetnek Magyarország hozzájárulását a NATO keleti szárnya biztonságának megerősítéséhez azáltal, hogy a magyar katonák részt vesznek a Románia területén működő parancsnoki és ellenőrzési struktúrákban.A két tisztségviselő hangsúlyozta a politikai-katonai párbeszéd hasznosságát, valamint a két hadsereg közötti gyakorlati együttműködés folytatásának és megerősítésének fontosságát, beleértve hadgyakorlatok szervezését, mind kétoldalú, mind pedig multinacionális formátumban - írja a védelmi minisztérium közleménye. 

Kapcsolódók

Kimaradt?