Egy egész törvénycsomagért vállal felelősséget a kormány a parlament előtt


-A A+

Felelősséget fog vállalni a kormány a parlament előtt egy törvénytervezet-csomagért, amely az igazságügyi törvények módosítását, a 2019/51-es sürgősségi kormányrendelet eltörlését és a költségvetési plafon törvényét tartalmazza – közölte pénteken a miniszterelnök.

A kormányülés kezdetén Ludovic Orban bejelentette: felelősségvállalással fogja elhalasztani a kormány az igazságügyi törvényekben leszögezett határidőket a bírák korhatár előtti nyugdíjazására, a bírói testületek háromtagúra bővítésére és a bírói karrier megkezdéséhez szükséges szakmai tapasztalat 2-ről 4 évre emelésére vonatkozóan. „Az a tervünk, hogy jövő évben hatályon kívül helyezzük ezeket az előírásokat, hogy azok többé ne létezzenek, és ne kelljen év végén halasztani őket” – mondta a miniszterelnök.

A három terminus elhalasztása után a kormány a 2019/51-es kormányrendeletet is hatályon kívül fogja helyezni, hogy lehetővé váljon az iskolába való ingázás költségeinek megtérítése. Felelősséget fog vállalni továbbá a kabinet a költségvetési plafon törvénytervezetéért is, mert ez szükséges ahhoz, hogy később el tudják fogadni az állami költségvetés törvényét – mondta  Orban.

A miniszterelnök a pénteki kormányülésen bejelentette: a kabinet felelősséget fog vállalni a parlament előtt a 114-es sürgősségi kormányrendelet „minden katasztrofális előírásának” eltörléséért is

„Reméltem, hogy a parlamenti vita során – tudják, hogy a rendeletet jelenleg a képviselőházban vitatják – képesek leszünk hatályon kívül helyeztetni azokat a rendelkezéseket, amelyek véleményem szerint felbecsülhetetlen károkat okoztak a román gazdaságnak. Nem tudom, hogy ez sikerülni fog-e. Ellenkezőleg, a parlamentből, különböző bizottságokból olyan híreket kapok, hogy egyesek tovább akarnak rontani a 114-es rendelet előírásain” – mondta Ludovic Orban a kormányülésen.

A miniszterelnök szerint a kormány „köteles” megszüntetni a 114-es rendelet gazdaságra káros hatásait, és ezt valószínűleg csak felelősségvállalással fogja tudni elérni.

A felelősségvállalás azt jelenti, hogy a kormány parlamenti vita nélkül terjeszti a törvényhozás elé a tervezetet, nem is szavaznak róla. Az ellenzéknek azonban a beterjesztést követő három napban jogában áll soron kívül bizalmatlansági indítványt benyújtani a kormány ellen. Ha a bizalmatlansági indítvány átmegy, a kormány megbukik, ha viszont nem, akkor a felelősségvállalással beterjesztett törvénytervezet elfogadottnak minősül.
HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X