Kormányülés: napirenden szerepel az igazságügyben dolgozók visszaéléseit vizsgáló ügyosztály felszámolása


-A A+

Az igazságszolgáltatásban dolgozók bűncselekményeit és visszaéléseit kivizsgáló ügyészségi osztály (SIIJ) megszüntetését vagy gyökeres megváltoztatását fogja javasolni a kormány péntek késő délután kezdődő ülésén Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter – ez derül ki a kormány honlapján elérhető napirendi pontokból.

A tárcavezető a héten ismertette annak az általa kezdeményezett felmérésnek az eredményét, amelyet a bírák és ügyészek körében végeztek a különleges ügyészségi osztály létjogosultságáról: a megkérdezettek több mint 80 százaléka megszüntetné a SIIJ-t, több mint 11 százalékuk „átszervezné” a működését, és csak alig több mint hét százalékuk tartaná fenn a jelenlegi formájában.

A nemzeti liberális párti (PNL) kisebbségi kormány kész a parlament előtt felelősséget vállalni a az ügyészi osztály megszüntetéséért. Lehet, hogy erre nem fog sor kerülni, mert a kormányról leváltott Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Marcel Ciolacu is úgy nyilatkozott már a hét folyamán, hogy „ha a bírák és ügyészek többsége úgy akarja, a parlamentben megszavazzák a SIIJ megszüntetését”.

Mindenesetre, pénteken csak megvitatják a tervezetet, döntést december 10., a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) tisztújítása után fognak hozni.

A kormányülésen emellett a közoktatásban résztvevő diákok megyén belüli ingyenes utazását megszüntető korábbi kormányrendelet hatályon kívül helyezéséről is fog tárgyalni, illetve az előző, a PSD-kabinet által hozott 2019/51-es számú sürgősségi rendelet visszavonásáról is: e szerint a megyén belüli távolsági autóbuszjáratok nem számítanak már közszolgáltatásnak, ekként a megyei önkormányzatok nem finanszírozhatják. Emiatt december 3-tól országszerte át kellett szervezni a tömegközlekedést, sok kis település, amelyen nem volt nagy forgalom, buszjárat nélkül maradt.

Szintén napirenden szerepel egy határozattervezet, hogy a kormány felelősségvállalással módosíthasson az igazságügyi törvényeken és a hírhedt 114-es számú sürgősségi kormányrendelettel, amely többletadót rótt ki a távközlésben és az energetikai iparban tevékenykedő nagyvállalatokra és a bankszférára, amelyek végül de a terheket a fogyasztókra és ügyfelekre hárították át.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X