A bírák és ügyészek felszámolnák a bűncselekményeiket kivizsgáló ügyészségi részleget

A Romániai Bírák Fóruma által összesített adatok szerint a megkérdezett ítészek és ügyészek több mint 80 százaléka azon a véleményen van, hogy fel kell számolni az igazságszolgáltatásban elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyészségi részleget (SIIJ).

Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter levélben kérte az igazságszolgáltatásban dolgozókat – bírákat és ügyészeket –, hogy fejtsék ki álláspontjukat négy kérdésben. A négy kérdés közül az egyik az igazságszolgáltatásban elkövetett esetleges bűncselekményeket kivizsgáló ügyészi részlegre (SIIJ) vonatkozik.

A szakmai testület szerdán tette közzé honlapján a beérkezett válaszok alapján körvonalazódó, még nem végleges eredményt. Eszerint a bírák és ügyészek 80,80 százaléka a SIIJ megszüntetését szorgalmazza, 7,76 százaléka az intézmény további fenntartására szavazott, 11,43 százaléka pedig módosítana a SIIJ működési szabályzatán.

Az igazságügyi minisztérium felkérésére a fórum további három jogszabálytervezet ügyében kérte ki az igazságszolgáltatás dolgozóinak véleményét. Ezek: a bírák és ügyészek korhatár előtti nyugdíjazására vonatkozó törvénytervezet; a fellebbviteli bírói testületek 3 tagúra bővítése; az Országos Igazságszolgáltatási Intézetben történő szakmai képzés időtartamának 4 évre növelése.

Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter múlt héten úgy nyilatkozott, hogy nem lehet egyik napról a másikra felszámolni a SIIJ-t, és erről jövő év elején tárgyal majd a parlament, miután kikérték a rendszerben dolgozók véleményét az ügyről. Azt is kijelentette, nem elégedett az igazságszolgáltatási rendszerben történt bűncselekményeket kivizsgáló ügyészi részleg tevékenységével, de nem akarta, hogy olyan érzést keltsen, mintha nyomást gyakorolna az intézményre. Ebből a megfontolásból „jelenleg még egy statisztikát sem akar kérni az igazságszolgáltatási rendszerben történt bűncselekményeket kivizsgáló ügyészi részlegtől” – tette hozzá.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?