December 1.: katonai parádéval ünnepeltek Bukarestben

Négyezer katona vonult fel a Diadalív alatt Bukarestben a december elsejei ünnepség alkalmából. 

A 4 000 katona közül 500-an szövetséges államokat képviseltek. A parádén mintegy 200 katonai technikai eszközt is felvonultattak, többek közt a légierők legkorszerűbb radarját, a 3D TPS-77 típusú mobilradart. Több mint 50 repülőgép tartott díszrepülést.

A zászlófelvonás után Klaus Johannis elnök tartott díszszemlét, majd elhangzott a román nemzeti himnusz, és 21 díszlövést adtak le. Az államfő koszorút helyezett el a Diadalívnél. 

A katonai felvonuláson jelen volt többek közt Teodor Meleşcanu szenátusi és Marcel Ciolacu képviselőházi elnök, Marcel Vela belügyminiszter, Bogdan Aurescu külügyminiszter, Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter, Florin Cîţu pénzügyminiszter. Jelen volt továbbá a NATO főtitkárhelyettese, Mircea Geoană, intézményvezetők, a diplomáciai testület és a vallási felekezetek képviselői, politikusok, veteránok. A több ezer érdeklődőt vonzó ünnepség a hadsereg fúvószenekarának felvonulásával ért véget. 

Románia 1990-ben tette meg nemzeti ünnepévé december elsejét: 1918-ban ezen a napon rendezték meg Gyulafehérváron azt a román nemzetgyűlést, amelynek résztvevői kimondták Erdély egyesülését a Román Királysággal. Bár három héttel később, 1918. december 22-én a Kolozsváron megrendezett magyar népgyűlés résztvevői megkérdőjelezték az akkor még csak hárommilliós erdélyi és bánsági románság jogát ahhoz, hogy hétmillió lakos nevében eldöntsék 26 magyarországi vármegye Romániához csatolását, és - szintén a wilsoni önrendelkezésre hivatkozva - kinyilvánították, hogy Magyarországhoz akarnak tartozni, a román katonai ellenőrzés alá került és az antanthatalmak által Romániának ígért Erdély elcsatolását már nem sikerült megakadályozniuk.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?