Budapesti mintára nyerne főpolgármester-választást Bukarestben az USR

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dan Barna úgy nyilatkozott szombaton, hogy a kétfordulós polgármesterválasztásra vonatkozó törvénymódosítást még decemberben, a jövő évi költségvetés tervezetével párhuzamosan el kellene fogadni. Az USR vezetője programmódosításról is beszélt, hogy pártja független jelölteket is támogathasson az önkormányzati választásokon.

Barna kifejtette, hogy szerinte még ebben a parlamenti ülésszakban módosítani kellene a helyhatósági választásokat szabályozó törvényt, mert „ez egy olyan igény, amelyet valóban vár a romániai társadalom”.

Arról is beszámolt, hogy a kétfordulós polgármesterválasztás volt a Ludovic Orban kormányfővel és Dacian Cioloş PLUS-elnökkel folytatott pénteki tárgyalásának egyik témája.

Ennek bevezetését az RMDSZ több ízben is visszautasította, hiszen a kétfordulós választás a tapasztalatok szerint etnikai szavazássá alakul át olyan településeken, ahol egy magyar és egy román nemzetiségű jelölt jut be a második fordulóba – a román választók rendszerint összefognak a magyar jelölt ellen. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Ludovic Orban vezette liberális kormány beiktatásához nyújtott támogatás feltételéül szabta többek közt azt is, hogy nem változtatnak sürgősségi kormányrendelettel a választási törvényen. Az alkotmány is tiltja, hogy 12 hónappal a választások előtt megváltoztassák a szabályt.

Nyerő lehet a budapesti modell

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) olyan belső szabályozást készül elfogadni, amely lehetővé teszi majd, hogy a párt független jelölteket is támogathasson a választásokon – mondta még el Dan Barna. Szerinte Bukarest főpolgármesteri címére nagy eséllyel pályázhat Nicuşor Dan a jelenlegi elöljáróval, Gabriela Fireával szemben.

Az USR politikai bizottságának ülése után Barna arról számolt be, hogy a tanácskozásra meghívták Nicuşor Dant is.

Nicușor Dan az USR volt elnöke, és 2012-ben, illetve 2016-ban indult a bukaresti főpolgármesteri címért, de alulmaradt. A fogarasi születésű, jelenleg civil aktivista Dan Franciaországban doktorált matematikából.

Jelenleg azonban a párt szabályzata értelmében nem támogathatnak olyan jelöltet, aki nem tagja a szövetségnek. Ezen akarnak módosítani – tette hozzá –, a tanácskozáson ugyanis felmerült, hogy előválasztás, vagyis „a civil társadalom első fordulója” révén jelöljék ki a jelenlegi PSD-s főpolgármester közös kihívóját.

„Meghívtunk egy budapesti kollégát, egy európai demokráciában jártas kollégát, aki felvázolta nekünk, hogyan zajlott le a budapesti előválasztás, és hogyan sikerült legyőzni a Fidesz jelöltjét” – tájékoztatott az USR elnöke, aki hasonló módszer alapján tervez Bukarestben is előválasztást szervezni.

Emlékezetes, hogy az október 13-i magyarországi helyhatósági választásokon az ellenzéki összefogás jelöltje, Karácsony Gergely nyert az eddigi polgármester, a fideszes Tarlós István ellen. Dan Barna nem részletezte, melyik „budapesti kollégától” kérték el a „győzelem receptjét”. Mindenesetre, az idei román elnökválasztási kampányban Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke kampányolt Dan Barnának, az USR államfőjelöltjének Kolozsváron, amivel kivívta a magyarországi kormánypártok és az RMDSZ haragját is – utóbb a Maszolnak Fekete-Győr azt nyilatkozta, hogy „tévedett az USR kisebbségpolitikáját illetően”.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?