Dan Barna bízik az USR–PLUS Szövetség életképességében

Reményét fejezte ki hétfőn Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, hogy a jövőben is együtt fognak működni a Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártjával (PLUS), ugyanakkor hangsúlyozta, hogy bizonyos kérdéseket komolyan meg kell vitatni a két alakulat képviselői között.

Dan Barna Facebook-bejegyzésében emlékeztet, hogy az USR még az európai parlamenti választások előtt javasolta, hogy a két párt egyesüljön.

„Annak dacára, hogy ez akkor nem valósult meg, továbbra is reménykedünk egy közös jövőben, de ehhez komolyan beszélnünk kell néhány olyan témáról, mint a feddhetetlenség kritériuma, a politikai vándorlás elutasítása, helyi tanácsos kollégáink munkájának és a büntetőügyesek nélküli közélet kezdeményezés ügyében tett erőfeszítések elismerése, valamint a közös kormányprogram” – olvasható Barna bejegyzésében.

Az USR vezetője arról is tájékoztat, hogy a hét folyamán párton belül megkezdik a helyhatósági választásokat előkészítő egyeztetéseket, és hét végén összeül az USR és a PLUS országos vezetősége, hogy papírra vesse a következő lépések ütemtervét.

Barna szerint az USR–PLUS szövetség figyelemre méltó politikai erőt jelent Romániában, és az államfőválasztás első fordulójában kapott közel 1,4 millió szavazat arra kötelezi a két alakulatot, hogy folytassák a harcot annak érdekében, hogy 2020-ban sikereket érjenek el a helyhatósági választásokon, és kormányra kerüljenek. Ehhez lojalitásra van szükség, tette hozzá a politikus.

 

„Bízom benne, hogy túl fogunk lépni a pillanatnyi kis gesztusokon és spekulációkon, és a nagy hordejerű témákra fogunk összpontosítani” – írta a pártelnök.

A PLUS közös pártvezetést és árnyékkormányt akar

Dacian Cioloş európai parlamenti képviselő, a PLUS elnöke vasárnap úgy nyilatkozott Kolozsváron, hogy a PLUS tagjainak nagy része az USR-vel létrehozott választási szövetség folytatása mellett foglalt állást egy belső felmérésen.

„A párt tagjainak 88 százaléka a szövetséggel kapcsolatos projekt folytatását akarja, ugyanakkor a két alakulat közötti kapcsolat megerősítését, egységesebb és egyértelműbb működést szeretne" – fogalmazott.

Cioloş azt mondta, a PLUS-tagok körében végzett belső felmérés nyomán nyílt levelet küldtek az USR-tagoknak, benne három javaslattal. Az egyik egy „egységes ügyvezető struktúra" létrehozására vonatkozik, amelyet a két párt által közösen megválasztott főtitkár vezetne, a második javaslat egy árnyékkormány felállítását és közös politikai program kidolgozását szorgalmazza, a harmadik pedig arra vonatkozik, hogy 2020 februárjáig a politikai megállapodásban rögzített eljárás szerint nevesítsék a helyhatósági választásokon indítandó közös jelölteket.

Dacian Cioloş nyomatékosította, a nyílt levéllel „az építkezés folytatására, az egységre és kohézióra vonatkozó üzenet közvetítése" volt a célja, nem áll szándékukban ellenőrzés alá vonni a szövetséget.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?